Őrületparódia Keresztes Tamás módra a Móricz Zsigmond Színházban

Őrületparódia Keresztes Tamás módra a Móricz Zsigmond Színházban
Őrületparódia Keresztes Tamás módra a Móricz Zsigmond Színházban

Keresztes Tamás a 2016-os premiert követően egy sor rangos elismerést kapott az Egy őrült naplója című monodrámában nyújtott alakításáért, amelyet április 8-án ismét láthat a nagyérdemű a Móricz Zsigmond Színházban.

 

A Jászai Mari-díjas művész a Thealter Fesztiválon elnyerte a kritikusok díját, a MOST Fesztiválon a legjobb monodráma előadásért járó díjat, teljesítményéért pedig a legjobb alakításért járó különdíjat, a Színikritikusok Céhe neki ítélte a legjobb főszereplő díját, majd a Mastercardtól átvehette az év színházművésze díjat. Méltó személyhez kerültek ezek az elismerések, ezt alátámaszthatják velem együtt azok a nyíregyházi nézők is, akik látták korábbi fellépését teátrumunkban. Bámulattal néztük a millió árnyalatot megmutató játékát, az egyetlen looperrel a hátborzongató hangulatot fokozó zenészi kvalitásait. Hogyan született meg Gogol 1835-ben, 26 évesen írt műve nyomán ez az előadás?

– Orlai Tibor keresett meg, hogy eljátszanám-e az Egy őrült naplóját – felelte kérdésemre a művész. – Elolvastam a darabot ismét, s nagyon sok lehetőséget láttam benne. Szinte minden döntésben szabad kezet kaptam: díszlet, zene, a rendező személye. Nem volt számomra kérdéses, hogy Bodó Viktorral szeretnék együtt dolgozni, akivel több közös munkánk volt korábban, ám mindkettőnknek rengeteg feladata volt abban az időben, így csak másfél évvel később kezdhettük el a próbákat. Egy hónap alatt elkészültünk, hiszen az eltelt idő során fejben mindent alaposan átgondoltunk. Az Egy őrült naplóját Darvas Iván előadásában csak gyerekként láttam, nem emlékeztem már rá. Szándékosan nem néztem meg a próbák során, hiszen különösen egy monodráma esetében könnyen a hatása alá kerülhettem volna. A premier után fél évvel megnéztem. Stúdióban vették fel, nézők nélkül, amit nagyon sajnálok, de így is különös élmény volt.

A díszletet is õ tervezte

Loopert használ az előadás során, mondta el a többféle hangszeren remekül játszó színész, zeneszerző. Ez az eszköz az élő hangot felveszi, sokszor megismétli, miközben õ újabb és újabb zajokat, énekeket vihet fel mellé. Így élőben egy kórus hangzását lehet létrehozni, vagy akár egy zenekarnyi hangszert egyidejűleg megszólaltatni. A jelmezt a Katona József Színház jelmeztárából válogatta, csak egy-egy folt került a ruhára, kicsit koptatták a cipõt. A díszletet is maga tervezte Juhász Dóra segítségével, aki számítógépen háromdimenziósra modellezte a színész által megálmodottakat. Ha erre az előadásra készül, három órával korábban bemegy a színházba. Egy órába telik, amíg elmondja az egész szöveget, ezt követi több mint félórányi hangbeállítás, majd fejben ráhangolódik a kezdésre. Olvastam az egyik pszichológus véleményét, aki kiemelte, hogy szakmai szemmel is hiteles Keresztes Tamás játéka.

Az ember őrületes magányáról szól

– Nem jártam „tébolydában”, de beszéltünk egy pszichiáterrel a próbák előtt, aki szerint ez a mű nem egy konkrét pszichológiai esetről szól, inkább őrületparódia – válaszolta kérdésemre. – Ezzel levette a vállunkról egy konkrét eset bemutatásának terhét. Az emberről szól, akihez nem szólnak hozzá, akit nem szeretnek, akihez nem érnek hozzá. Az őrület itt szerintem egyfelől a humornak egy forrása, másfelől képes láttatni Popriscsin szenvedéseit. Nem az őrület a lényeg, hanem az ember őrületes magánya. Csak hangzatos mondásnak érzem azt, hogy nem mi vagyunk őrültek, hanem a világ körülöttünk. Inkább azt tartom érvényesnek, hogy az ember végtelenül vágyik a szeretetre, s őrületes kínt tud okozni, ha ennek hiányában él.

(Szerző: Sz. Kántor Éva)