Országos versenyeken a birkózók - jól szerepeltek a Nyírsport SE fiataljai

A Gyöngyösön rendezett  Északkeleti Régió (Nógrád-Heves-Borsod-Szabolcs-Hajdú megye) területi szabadfogású birkózó versenyen városunk színeiben a Nyírsport SE birkózói léptek szőnyegre. A két  első versenyes Nácsa Milán és Rudolf Erik is szépen helyt állt és az 5.helyen végzett. Kiss Lantos egy korosztállyal feljebb Gyermek II-ben is a dobogóra állhatott, míg a Diák I-ben ketten továbbjutó helyen zártak. 

Jeles Antal és Oláh Márton az országos döntőben szerepeltek, melyet Hajdúszoboszlón rendeztek Bácsi Péter kétszeres Világ és Európa bajnok birkózó , a Magyar Birkózó Szövetség szakmai alelnökének jelenlétében. Oláh Márton 50 Kg-ban 2 győzelem után jutott be a negyeddöntőbe, itt azonban vereséget szenvedett így az ötödik helyen végzett. Jeles Antal a négy közé jutásért folytatott küzdelemben alul maradt, így vigaszágra kényszerült, azonban nem sikerült felülkerekednie ellenfelén, így a hetedik helyen végzett. 

A Nyírsport SE helyezettek:
Gyermek II
22 Kg Malik Simon 3.hely
26 Kg Kiss Lantos 3.hely
Gyermek I
24 Kg  Maros Hanna 1.hely
            Kovács Karsa 3.hely
29 Kg Maros István 1.hely
32 Kg Kiss Korvin 1.hely
46 Kg Oláh Bálint 2.hely
Diák II
29 Kg Kovács Bars 5.hely
           Rudolf Erik 5.hely
46 Kg Vágner Patrik 5.hely
Diák I
50 Kg Oláh Márton 2.hely
54 Kg Jeles Antal 3.hely
58 Kg Németh Keve 2.hely
63 Kg Nácsa Milán 5.hely
69 Kg Csabai Marcell 5.hely