Országos Meteorológiai Szolgálat : ma beköszönt az ősz

Folytatódik a jórészt erősen felhős vagy borult idő, de nem lesz teljesen összefüggő a felhőzet, sőt délután északnyugat felől már határozottan elkezd csökkenni a felhőtakaró – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. 

Többfelé várható ismétlődő jelleggel eső, zápor, nagyobb eséllyel az Alföldön zivatar is. Délutántól északnyugat felől szűnik a csapadék, este inkább már csak keleten, északkeleten eshet.

Az északnyugatira forduló szél élénk, főleg a déli megyékben, illetve az Alföldön és az Észak-Dunántúlon erős is lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között várható, de délkeleten akár 26, 27 fok is lehet, ezzel szemben a tartósabban csapadékos északkeleti tájakon ennél hűvösebb idő várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő.

Estefelé jelentősen csökken a felhőzet, az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős idő várható, de a Tiszántúlon, annak is főként az északi felén erősen felhős maradhat az ég.

A derült, szélcsendes tájainkon párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. Keleten is megszűnik a csapadék, és egy átmenti lecsengés után hajnalban újra lehet kisebb eső, zápor az északkeleti harmadban.

Az északnyugati szél jobbára mérsékelt marad, de néhol megélénkülhet. A késő este 12, 17 fokról hajnalra általában 8 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet, de a derült, szélcsendes tájakon hidegebb is lehet.

 

Forrás: hirado.hu