Orosi őszköszöntő

Szüreti felvonulással és mazsorettbemutatóval kezdődött az Őszköszöntő Oroson. A településrészen minden évben egész napos rendezvénnyel köszöntik az új évszakot. A délelőtt a gyerekeknek kínált elfoglaltságot, őket ugrálóvár és kézműves foglalkozások és művészeti bemutatók várták. Az érdeklődők meghallgathatták a konzervgyári nyugdíjasok énekelőadását, majd a Szabolcs Táncegyüttes fellépését tekinthették meg.

 

Az összetartozás jelképe

 

Dr. Tirpák György a településrész önkormányzati képviselője azt mondta a rendezvényen, a hagyományos Őszköszöntővel az összefogást és az egy helyre tartozást szeretnénk mutatni. A képviselő hozzátette, már több, mint 10 éve minden évben megszervezik az egész napos eseményt.

További képekért kattintson a fotóra!

Babgulyás 1000 főre

 

A vendégeket délben babgulyás várta, az iskola udvarán felállított hatalmas üstben 1000 adag étel készült. Az Őszköszöntőn a legkisebbek is jól mulattak, izgatottan mesélték, miért érkeztek az eseményre. Elvarázsolta őket az arcfestés, a napról pedig csillámtetkóval térhettek haza.

A nap során a segítőszándékúak vért is adhattak, este pedig a sztárvendég, Márió, a harmonikás játékán szórakozhattak.

M. E.

(Fotó: Trifonov Éva)