Orbán Viktor: Nehéz lesz, de senkit sem hagyunk az út szélén
Orbán Viktor: Nehéz lesz, de senkit sem hagyunk az út szélén

Orbán Viktor miniszterelnök rövid Facebook-videóban ismertette a kormány intézkedéseit, amelyekkel a március 8-án életbe lépő kéthetes korlátozások miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalkozókon és munkavállalókon segít.

„Valóban, a következő két hét nehéz lesz, hiszen az eddig működő üzletek közül többeket be kell zárni és a szolgáltatások is szünetelni fognak" – mondta a kormányfő.

Akiket ez érint, nehéz helyzetben kerülnek. Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén" – hangsúlyozta.

A támogatások közül a következőket emelte ki a miniszterelnök:

  • a már korábban ismertetett támogatások közül kiemelte, hogy 50 százalékos bértámogatást kapnak a most két hétre felfüggesztett szolgáltatásokban dolgozók, mint a fodrászok, kozmetikusok, bolti eladók,
  • a munkáltatói járulékot az egész hónapra nem kell fizetniük,
  • az önkormányzati vagy állami tulajdonban lévő üzletek bérleti díjait márciusban nem kell fizetniük a vállalkozóknak;
  • az átalány adósok, katások, kivások adóit március hónapra elengedik.

Várják a válaszokat a nemzeti konzultációban

Jogos a kérdés, de a nemzeti konzultáció folytatása szükséges – mondta a miniszterelnök Facebook bejegyzésében.

Hogyan nyitunk, hány lépésben, a védettségi igazolványhoz milyen kedvezmények járjanak. Akik részt vesznek a konzultációban, azok döntik el ezeket a kérdéseket, amelyek mindenkire vonatkozni fognak.

Arra kért mindenkit, hogy szánjon negyed órát a nemzeti konzultáció kitöltésére.

A miniszterelnök szombaton két videóüzenetben arra kért mindenkit, hogy oltassa be magát.

Az életünket most két párhuzamos folyamat határozza meg. Egyfelől tömegesen oltjuk azokat, akik regisztráltak és a vírus ellen vakcinát kértek. Másfelől újult erővel támad a vírus harmadik hulláma. A célegyenesben vagyunk, most azért kell zárnunk, hogy minél hamarabb nyithassunk. Mindenkit arra kérek, regisztráljon, kérje a vakcinát, kérje az oltást és akkor a beoltottak száma gyorsabban fog növekedni, mint amilyen erővel a vírus támad” – mondta a Orbán Viktor miniszterelnök a Vakcinainfo Extra 1. részében.

Az oltás továbbra is önkéntes, csak azokat tudjuk beoltani, akik regisztrálnak

– tette hozzá a kormányfő a videósorozat második részében.

Eddig 2 816 554 honfitársunk regisztrált. Oltunk, mindennap oltunk. Ezen a hétvégén is, sőt, még húsvétkor is oltani fogunk.

Ezen a hétvégén elérjük az egymilliós beoltotti számot. A terv szerint, amiből dolgozunk, 2,5 millió ember lesz beoltva Magyarországon április elejére. Május elejére több mint 4,5 millió, és utána a 7-8 milliós számot is elérjük, ha regisztrálnak elegen és kérik a vakcinát. Kérem, tegyék!” – zárta szavait Orbán Viktor.

Regisztrálni a Vakcinainfo.gov.hu internetes oldalon lehet.

hirado.hu