Orbán Viktor: Jövő héten már moziba, edzeni és szállodába is mehetnek az oltottak

Elértük a három és félmillió beoltottat, ezért szombat reggeltől kinyithatnak a vendéglátó egységek teraszai – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

A kormányfő hozzátette, hogy ő is várja már, hogy egy korsó sört elfogyaszthasson, de a teraszok megnyitásához néhány szabályt módosítani kellett.

Ennek megfelelően a kijárási tilalom szombattól este 11 órakor kezdődik.

A miniszterelnök szerint a jövő hét közepén meglesz a négymillió beoltott és új szabályok lépnek életbe, amikor elérjük ezt az oltottsági szintet. Ekkor - szerda, csütörtök környékén - megnyílik a szolgáltatások széles köre azok előtt , akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.

Többek között látogathatók lesznek a színházak, a cirkusz, a mozik az edzőtermek, az uszodák, a közfürdők, a könyvtárak, valamint a sportesemények és kinyithatnak a szállodák és az éttermek belső részei is. De ezeket a helyeket csak védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor közölte: Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint az iskolák újranyitása kapcsán minden a vártnál jóval zökkenőmentesen alakult. A szülők jóval 50 százalék fölött vitték újra az iskolákba óvodákba a gyerekeiket.

A kormányfő arról is szólt, hogy akik már az első vakcinájuk megkapták, rendkívül csekély eséllyel betegednek meg, így a gyereke már biztonságban vannak, hiszen a pedagógusok nagy része már megkapta a az oltást.

Orbán Viktor arra biztatott mindenkit, hogy regisztráljon a vakcinára, és fogadja el azt amit felajánlanak számára, hiszen a lakosság fele már élvezheti jövő héten a beoltottság előnyeit.

„Fontos, hogy az oltásellenesek hangját túlkiabáljuk" – fogalmazott Orbán Viktor, aki nem érti, hogy miért veszélyezteti a magyarokat a baloldal.

Orbán Viktor elmondta: hamarosan elérünk arra a pontra is, hogy már mindenki be lesz oltva, aki regisztrált, és Magyarországon lesz még kellő számban vakcina, akkor a vakcinákat fel fogják ajánlani a nagyvilágban élő magyarok számára.

Tehát, bárhonnan jöhet majd magyar, hogy megkapja a vakcinát – mondta a kormányfő.

A miniszterelnök arról is szólt, hogy a 16-18 éves korosztály beoltható Pfizer vakcinával, így el is különítenek számukra annyit, amennyi lehetséges a mostani körülmények között.

Lépésről lépésre indítjuk újra az országot, ehhez pedig az szükséges. hogy a kormány cselekvőképes legyen, éppen ezért szeretnék meghosszabbítani a kormány vészhelyzeti felhatalmazását. De amint erre nem lesz szükség azt vissza fogjuk adni – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor a halálozási számokról is beszélt. Mint mondta, az unióban egy adatszolgáltató havi bontásban vizsgálja, hogy az utolsó békeidőhöz képest, hány haltak meg az egyes országokban. Ez egy valóságos, szám, amely megmutatja, hogy mennyi életet veszítettünk el az utolsó békeidőhöz képest.

Ezen statisztikák adatai szerint Magyarország mondhatni jó helyen áll, hiszen itt sokkal kevesebben haltak meg a fertőzés következtében, mint más uniós országokban.

A kormányfő szerint a mostani vakcinügybe belekeverték a geopolitikát, így a politika felülírta az emberséget. Ebbe a játszmába nem ment bele Magyarország.

Magyarországon nem számít, hogy kelet vagy nyugat, ha emberéleteket kell menteni, nem szabad politizálni – fogalmazott Orbán Viktor.

A magyarok a miniszterelnök szavai szerint a járvány alatt megtanulhatták, hogy Magyarországnak nem lehet parancsolni, a magyarok úgy cselednek a bajban, ahogy azt a nemzeti érdek megköveteli. Ezt az eszmét fogják követni a közeljövőben is.

​A kormányfő elmondta: hamarosan az Országgyűlés elé terjesztik a 2022-es költségvetést. Viszont a 2021-es költségvetést módosítani kellett annak érdekében, hogy minél inkább a gazdaság újraindítására tudjanak fókuszálni, a költségvetéssel, sokkal jobban tudják szolgálni az újraindítást.

Nagyon sok intézkedést megindult már, támogatásokat biztosítunk a családnak az otthonteremtéshez, kifizetjük a bértámogatásokat is, még májusra is, attól függetlenül, hogy a szolgáltatások kinyithatnak még akár áprilisban is – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő arról is beszélt, hogy a hétvégén uniós csúcs  lesz, a találkozón az egyik legfontosabb téma az Európai Unió jövője.

Fontos, hogy előre tekintsünk, és ne a múltra. A múltból tanuljunk és fejlődjünk – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő arról szólt, hogy ma,Szent György napján a rendőröket ünnepeljünk. A magyarok azt tapasztalhatják, hogy a rendőrök hűek a nevükhöz és a rend őreiként igazán jól helytállnak. Így fontos, hogy az emberek felől érezzék a tiszteletet, mert megérdemlik, főleg ebben a járványügyi helyzetben. Hiszen ha nem is érzékeljük, de ők is komoly munkát végeztek annak érdekében, hogy Magyarország nem a káosz fele tart, hanem biztonságban haladhat előre.

 

Forrás: hirado.hu