Önkormányzati vagy pályázati forrásból szinte valamennyi bölcsőde megújul!

Máj 22, 2018

Ebben az évben összesen mintegy 280 millió forintot fordít Nyíregyháza bölcsődék fejlesztésére. Önkormányzati forrásból hat intézményben végeznek majd felújítási munkálatokat. A Katica mellett a Napsugár, a Nefelejcs, a Bóbita, a Hóvirág és a Babaház bölcsődében is lesznek felújítások. Dr. Kovács Ferenc polgármester hangsúlyozta:

– 43 millió forint körüli az összeg, amit az önkormányzat saját erejéből ad. Ez hat bölcsődének a még szükséges felújítására jut. Konyhai főzőlap, nyílászárók cseréje, de lesz játékbeszerzés is. Emellett van egy 243 millió forintos pályázatunk. Ennél három bölcsődére fókuszálunk a bölcsődei vezetők javaslatai, konzultációk alapján. Itt teljes energetikai felújítás, korszerűsítés lesz. Ez a Stadion utcai bölcsődét, a Vécsey közit, illetve az örökösföldit érinti. Ebben a projektben van még egy 27 millió forintos eszközbeszerzés is. Ez szintén a konyhára és a gyerekek neveléséhez szükséges játékokra, egyebekre szól.

További képekért kattintson a fotóra!

A város és a Nyíregyházi Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény színes programokkal is kedveskedik a családoknak. Étel-mozgás-élet címmel országos roadshow indult útjára. Nyíregyháza is csatlakozott a rendezvényhez. Május 26-án a Katica bölcsődébe várják az érdeklődőket. Több mozgásos tevékenység és kreativitást fejlesztő játék is lesz, gyógypedagógusok, pszichológusok és kisgyermeknevelő szakemberek tartanak előadásokat, de főzőshow-t is szerveznek a családoknak. Dr. Nagy Erzsébet, a Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény igazgatója hozzátette:

– Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ezek az ételek egészségesek legyenek. Főleg azért, mert a bölcsődés korú gyerekeket is megcélozzuk ezzel – az ő egészséges táplálásuk a kiemelt! De az ételek elkészítése nemcsak az egészséges életmódról szól, hanem arról is, hogy ezek az ételek könnyen elkészíthetőek legyenek és ugyanakkor pénztárcakímélő és az alapanyagok könnyen beszerezhetőek, bármelyik boltnak a polcairól.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, Nyíregyházán az önkormányzati bölcsődékben nem kell a szülőknek gondozási díjat fizetni – így évente több mint 20 millió forint maradhat a nyíregyházi családoknál. Hozzátették, a bölcsődei felújítások előreláthatóan júniusban kezdődhetnek meg.

Dér Vivien

(Fotó: Szarka Lajos)

Előző hír
Swing, szerelem, Szulák - koncert a VMKK-ban
Következő hír
Beszélgetés egy 56-os hazafival

Kapcsolódó híreink