Önkormányzat: régóta középpontban az energiahatékonyság
Vasvári Pál Gimnázium

10 és fél milliárd forintból 107 ingatlant korszerűsítettek 26 pályázatban

Dr. Kovács Ferenc polgármester nemrégiben hivatalos közösségi oldalán bejelentette, hogy Energia­hatékony Önkormányzat Díjat kapott Nyíregyháza. Mivel a díj elnyerése során hitelesített módszertan szerint kiszámítják, hogy a projekt mennyivel járul hozzá a Virtuális Erőmű építéséhez, kíváncsiak voltunk, mi minden történt e területen az elmúlt évtizedben. Hagymási Gyula polgármesteri kabinetvezető adott tájékoztatást, aki korábban a Projektmenedzsment Referatúra vezetőjeként végigélte és részben menedzselte az ezzel kapcsolatos programokat.

A címet azok az önkormányzatok kapják, amelyek a kész terveken és benyújtott pályázatokon túl megvalósított és lezárt energetikai beruházásokkal, így mérhető megtakarításokkal vagy mérhető megújuló energiatermeléssel rendelkeznek.

11 komplex, 15 egyéb pályázat

Hagymási Gyula kiemelte: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata az energetikai beruházások vonatkozásában számos fejlesztést és felújítást hajtott végre az önkormányzati tulajdonú, önkormányzati fenntartású közintézményekben, intézményekben. 2010-tõl napjainkig 11 db komplex energetikai pályázat (mely kizárólag energetikai fejlesztést tartalmaz) nyert támogatást, valamint 15 db egyéb energetikai megtakarítást eredményező pályázat került megvalósításra, melynek köszönhetően energetikai beruházás is megtörtént, mint például az Örökösföld, Érkert városrészek rekonstrukciója, óvoda bővítése, Élményközpont kialakítása.

Orvosi rendelő a Fenyő utcában

Kevés önerő, 107 érintett ingatlan

A 26 pályázatban összesen 86 ingatlan esetében történt energetikai fejlesztés, korszerűsítés. A 11 energetikai tárgyú projekt megvalósításához közel 5 milliárd forint (4.966.829.465 Ft) támogatást, a 15 egyéb energetikai megtakarítást eredményező projekt megvalósításához több mint 5,2 milliárd forint (5.218.509.794 Ft) támogatást nyert az önkormányzat. Az összesen megítélt több mint 10 milliárd (10.185.339.259 Ft) támogatáshoz az önkormányzat 414 millió (414.420.813 Ft) önerőt biztosított. Ebből mindösszesen 107 ingatlan esetében került sor energetikai korszerűsítésre, hiszen voltak köztük nem önkormányzati tulajdonú ingatlanok (10 db örökösföldi lakóépület, azaz a Fazekas János téri tízemeletesek, az Érkerti Rendőrőrs, valamint 10 db érkerti lakóépület, tehát a Toldi utcai tízemeletesek).

Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ

„Mi régen kezdtük, ez nem divathullám”

A polgármester fentebb idézett posztjában hozzátette, hangsúlyozni sem kell, mennyire fontos ez a gondolkodásmód a mostani időszakban. Mint írta, nem most kezdtük a cselekvést sem e téren: már 2013-ban elindítottuk és azóta folyamatosan megvalósítjuk az energetikai felújításokat, mely az elmúlt évtizedben érintette az oktatási-nevelési, szociális, kulturális és sport intézményrendszerünket is. – Ez most nagyon sokat jelentett az energiakrízisben, s nyilvánvalóan ezt is értékelte ez a díj. Tehát ez nem egy kampányszerű, tavaly elindított divathullám volt, hanem 10 évvel ezelőtt kezdtük – hangsúlyozta.

Bölcsik, ovik, iskolák, szociális intézmények

Hagymási Gyula kabinetvezető kiemelte, a fejlesztéssel érintett 86 ingatlan közül 6 szociális intézmény, 9 bölcsőde, 33 óvoda, 21 oktatási intézmény, 7 egészségügyi alapellátási intézmény, és 10 egyéb önkormányzati tulajdonú ingatlan került energetikai korszerűsítés alá. Továbbá ezen pályázatok keretében 21 egyéb nem önkormányzati tulajdonú ingatlan is energetikai felújításon esett át.

Gyermekek Háza Déli Óvoda Manóvár Tagintézmény

Rengeteg napelem

Az energetikai fejlesztéseknek köszönhetően 35 intézményre került napelem. Ez szintén jelentős csökkenést eredményezett a villamosenergia-fogyasztások tekintetében.

Fokozatosan csökkent az energiafelhasználás

Eredmények tekintetében a fogyasztási adatokat megvizsgálva megállapítható, hogy szinte minden esetben fokozatosan csökkent az energiafelhasználás, átlagosan 10–30% közötti megtakarítást értek el az intézmények. Jelentős mértékben csökkentek ezáltal az intézmények fenntartási költségei az elmúlt években, amíg az energiaárak harmonizáltsága volt jellemző. A felmutatható eredményeket befolyásolja a megvalósult beruházások jellege, a fejlesztések tárgya: a hőszigetelés, a nyílás­zárócserék, a vízszigetelés, a fűtéskorszerűsítés, a napelem-telepítés megvalósulásával.

Kevesebb fogyasztás, kevesebb költség

Néhány konkrét példa arra, hogy a számok nyelvén is érzékelhető a csökkenés.

Albérlők Háza, Nyíregyháza, Tokaji út 2–4.

fogyasztáscsökkenése

2017 év            98 458 kWh         3 882 219 Ft        42 253 m3             4 503 948 Ft

2021 év            77 625 kWh         4 044 493 Ft        24 202 m3             2 904 291 Ft

Búzaszem Nyugati Óvoda Gyermekkert Tagintézmény, Nyíregyháza, Tõke u. 3. fogyasztáscsökkenése

2014 év            4875 kWh            163 321 Ft            339 GJ                   1 257 928 Ft

2021 év            2246 kWh             93 821 Ft             180 GJ                     668 616 Ft

 

Plusz előnyök

Számottevő eredményt ért el az önkormányzat a fejlesztésekkel, s nem csak a fogyasztási adatok, energetikai megtakarítások terén. Az intézmények funkcióinak, kapacitásának kihasználtsága is megemelkedett, valamint a férőhelyek száma is növekedett.

Nincs megállás: további pályázások

Hagymási Gyula kiemelte, ez a városi stratégia folyamatosan megvalósítás alatt van. Így további 52 ingatlan esetében nyújtott be Támogatási Kérelmet az önkormányzat, melyekben szintén komplex, illetve napelemes energetikai fejlesztést tervez megvalósítani.