Szepessy Béla habilitációs előadásában összegyűjtötte azokat a robotokat, önműködő szerkezeteket, androidokat, amelyek az ókortól napjainkig előfordultak a művészettörténetben. Mint elmondta, nemcsak a kínai tudósok, hanem arab feltalálók is készítettek ilyen szerkezeteket és egészen meglepő mechanikai és szakmai újításokkal találkozhatunk ezek között, például az ilyen robotoknak köszönhetőek olyan máig használatos eljárások, eszközök, mint a differenciálmű, amelyet eredetileg bábjátékokban, olyan bábokhoz használtak, ahol a bábokat vízi erőmű vagy gőz működtette. De akár ide sorolhatjuk – említette meg az intézetigazgató – a láncmeghajtást is, ami kínai találmány és a IX. századból való.

Az 1700-as évek végétől megjelentek az olyan fajta robotok, amelyek (inkább játékok) másfél méter magasságú programozott bábuk, mozgatásukat egy hengeren elhelyezkedő keréksor irányította, amelyeken kis bütyköket helyeztek el, ez alkotta az eszköz memóriáját és 40–50 szavas mondatok leírására, vagy különféle rajzok elkészítésére voltak alkalmasak. Ezt a vonalat követve jutott el a szerző a Jaquard-féle szövőszékig, amely azért volt érdekes számára, mert a szövőgép vezérlése egy olyan lyukkártyával történt, amely először használt bináris kódot (a kettes számrendszert), innen már csak egy lépés volt Charles Babbage mechanikus számítógépe, majd a XX. század elejére a modern számítógép megszületése a Neumann-törvények használatával, aminek modern eszközeit már ismerjük, használjuk.

Szepessy Béla azt szerette volna bizonyítani – tudtuk meg –, hogy az, amit ma digitális művészetnek nevezünk, az sokkal korábbra datálható, régebb óta benne rejlett az emberi gondolkodásban, mint azt gondolnánk. Már a XX. század elejétől megjelentek a plasztikai művészetben és a szobrászatban is olyan kinetikus eszközök, amelyek rajzokat is hoztak létre, de önmagukban is műalkotások. Ezeket vizsgálta a szerző, egészen a kortárs művészekig jutott, így Bolygó Bálint képzőművészhez, aki jelenleg Londonban tevékenykedik, rajzoló kinetikus szerkezeteket hoz létre.

A habilitációs előadása második részében, angol nyelven, a fő témához kapcsolódva, azt elemezte, hogy az említett rajzoló szerkezetek hogyan csoportosíthatóak. Vannak olyanok, amelyek „camera obscura alapúak” – és ezen az elven működnek, a fényképezőgép ősének tekinthetőek. Vannak mechanikus rajzolóeszközök, mint például Dürer perspektográfja. A XVII. században is használtak különféle szerkezeteket, amelyek képesek voltak akár egy látványt mechanikusan rögzíteni úgy, hogy egyenesen a rézbe metszették a grafikát. Létezett már a nagy francia forradalom idején, az úgynevezett fizionotrász, mely segítségével a modellt álló ember arcán egy úgynevezett látó csövet mozgatott a művész, a szerkezet pedig egy pantográf (kicsinyítő szerkezet) segítségével rézlemezre véste a mását, így egy nap alatt készen volt egy rézmetszet; ennek az eljárásnak köszönhető, hogy a forradalom vagy a császárság korának minden fontos résztvevőjéről vannak hiteles portréink.

Az oktató szerint a digitális világ napjainkban túlzottan eluralkodott, előreszaladt a mechanikus fejlesztésekhez képest. Hiányoznak az eszközöknek, meghajtásoknak azon fejlesztései, amelyek új irányokat, új pezsgést adhatnának a technika fejlődésének. Azért is nagyon időszerű, mert a digitális világ egyik nagy problémája az adattárolás: a digitálisan tárolt adatok eltűnhetnek, elveszhetnek, vagy a legváratlanabb helyeken bukkanhatnak fel, így megszűnik a szerzőség mai értelemben vett fogalma, vagy legalábbis átalakul; ezzel szemben létezhet olyan mechanikus adattárolás, amely ezt biztonságosabb formában oldaná meg.

Dr. habil Szepessy Béla Rajzoló gépek, rajzoló szerkezetek című habilitációs előadását a közeljövőben könyv formájában is meg kívánja jelentetni.

Nyíregyházi Egyetem