Nyugdíjasok munkában – Munkaviszony, szövetkezet vagy vállalkozás?
Fotók: Szarka Lajos

A nyugdíjasok foglalkoztatási lehetőségeiről, a kedvező jogszabályi változásokról tartott fórumot – több szakember részvételével – Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége és a Nyíregyházi Idősügyi Tanács. 

Nyugdíj után még dolgoztam. Egy vállalkozónál voltam pultos Kállósemjénben. Ezt követően megkértek a postán, hogy tudnám-e helyettesíteni a kézbesítőt, mert lebetegedett. Elvállaltam természetesen, mert most sem sok az úgynevezett nyugdíj, és egy kis kiegészítés mindig jó. Nem beszélve arról, hogy jóindulattal kezességet vállaltam, és én húztam a rövidebbet.

- mesélte a fórum egyik résztvevője, Pál Ottó.

Ha nem is tipikus, de ismerős élethelyzet a nyugdíjasok körében, amit a fórum egyik résztvevője mesélt. Nyíregyháza közel 21 ezer nyugdíjasa nevében vettek részt a rendezvényen az Idősügyi Tanács és más szervezetek képviselői. Tisztázandó volt, hogy a nyugdíjba vonult, de még aktív, szaktudással és tapasztalattal felvértezett ember mi módon vállalhat munkát.

Dr. Ulrich Attila alpolgármester kiemelte:

Ez egy országos kezdeményezés, és egy országos road-show, mert minden nagyvárosba eljut ez az előadás dömping – most épp Nyíregyházára. A lényeg, hogy teljesen szabad lesz a nyugdíjas munkavállalás. Hogy a nyugdíjasaink ne érezzék magukat elhagyatottan és elhanyagoltan, ez a téma többször előkerül majd az Idősügyi Tanács ülésein is.

Bár a 16 és 64 év közötti regisztrált álláskeresők tartoznak elsősorban a megyei Kormányhivatal hatáskörébe, a foglalkoztatási főosztály vezetője mégis szolgált kedvező információval.

Dr. Nagy Ervin, a Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője hozzátette:

Láthatóak azok a pozitív jogszabályi előremozdulások, amelyek arról szólnak, hogy aki nyugdíjas, és mellette munkaviszonyt létesít, annak a munkáltatója is járulék– és adókedvezményben részesül, illetve a munkavállaló béréből is csökkentett a járulék- és adólevonás történik. Tehát mindenképpen egy olyan kedvező jogszabályi környezet van, ami által mind a munkáltatónak, mind a nyugdíjas munkavállalónak is kedvező lehetőséget biztosít a munkába lépéshez.

Magyarországon 150 nyugdíjas szövetkezet működik, mely az adatok szerint 10 milliárd forintot termel. Megyénkben az országos szövetkezeteken túl három szervezet alakult, melyek viszonylag kevés nyugdíjast foglalkoztatnak. Ennek eddig gyakorlatilag súlyos akadályai voltak.

Dr. Vizeli Sándor, a KÖZÉSZ Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnöke elmondta:

A Parlament törvényhozása több törvényt, egész törvénycsomagot fogadott el. Ez év júniusára teljesen szabad lesz a nyugdíjas munkavállalás, és ez a jövedelem pusztán személyi jövedelemadó alá esik, viszont nem lesz nyugdíjjárulék, nem lesz TB járulék, tehát szabad a mozgástér.

Munkajogviszony, közérdekű nyugdíjas szövetkezetben lévő tagság, vagy a polgári jog hatálya alatt álló megbízási, vállalkozási jogviszony is adott a nyugdíjasok számára. A fórumon közérthetően, de szakszerűen magyarázták el az egyes jogviszonyok jellemzőit, mely az elmúlt 2 és fél év munkája nyomán született.

Kapcsolódó galéria

Szakmai fórum a nyugdíjas foglalkoztatás előnyeiről