Nyugdíjas főzőverseny – Több mint 300-an főztek lecsót az Erdei Tornapályán
Fotó: Szarka Lajos

Több mint háromszázan vettek részt a nyugdíjas főzőversenyen az Erdei Tornapályán. Ebben az évben lecsót készítettek a szépkorúak, amit zsűri is értékelt. Mellette színpadi produkciók és játékos sportvetélkedő színesítette a rendezvényt.

 

Tizenhat fellépő mutatta be produkcióját a nyugdíjas főzőverseny színpadán. Jó hangulatban telt idén is a találkozó, amelynek már több mint tízéves hagyománya van Nyíregyházán. A negyven egyesületből 16 vett részt a keddi főzőversenyen az Erdei Tornapályán. Összesen kilenc csapat főzött, ebben az évben lecsó került az asztalokra. A kicsit esős időjárás sem vette el a résztvevők jó kedvét.

„30 főre főztünk lecsót, az igazi titka, hogy szívvel-lélekkel, mindenki beleadja, amit úgy gondolt, hogy kell és finomra és ízletesre készüljön el az étel” – mesélte Szilágyi Györgyné a lecsó készítése közben.

A csapatok az ételek elkészítését délre be is fejezték, ezután a zsűri értékelte az ebédre készült lecsókat. A találkozóra rengetegen érkeztek, a járványügyi helyzet miatt ugyanis sokáig nem találkozhattak, sokan most próbálják bepótolni.

„Nagyon aktív ez a csapat, főleg most, a Covid után, hogy felszabadulhattak kicsit és kijöhettek a szabadba. 350-en jelentkeztek és 1-2 kivétellel mindenki eljött, aki jelentkezett. Különben is nekünk nagyon sok programunk volt, amikor nem volt zárás és Covid, akkor minden hónapban volt valamilyen rendezvényünk. Sajnos ezt most a Covid két évig kicsit meggyepálta” – mondta Szabóné dr. Csiszár Gabriella, a Nyíregyháza és Térsége Nyugdíjas Szövetség elnöke.

A zsűri egyik tagja dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere volt. Az önkormányzat fontos célja, hogy a város szépkorúi az aktív életük után is jól érezzék magukat Nyíregyházán és lehetőségük legyen a találkozásokra.

„Nagyon fontos, hogy jól érezzék magukat, közösségbe járjanak és tartsák a kapcsolatot egymással. Nyilván ebben nagy szerepük van a nyugdíjaskluboknak, akik nemcsak ezt a főzőversenyt szokták megcsinálni évről évre, hanem sok más programot is szerveznek egymásnak, kirándulásoktól kezdve a különböző esteken át a nyugdíjas-találkozókig” – tette hozzá az alpolgármester.

A tervek szerint a nyugdíjasok a közeljövőben egy szellemi vetélkedőt is szerveznek, illetve a hagyományos óévbúcsúztató ünnepséget is megrendezik, ha a járványügyi helyzet is engedi majd.

Kapcsolódó galéria

Nyugdíjasok főzőversenye 2021