Nyíregyháziak is neveztek a Versünnep Fesztiválra

A Versünnep 2015. versenysorozatára idén először három kategóriában lehetett nevezni. A hivatásos színművészek és előadóművészek, valamint a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói mellett most először hirdették meg a szervezők az Énekelt vers, versmegzenésítés elnevezésű kategóriát, amelyre a magyar költészet iránt elkötelezett zenészek, zeneszerzők, előadók jelentkezését várták.

A HATÁRON TÚLRÓL IS JELENTKEZTEK

A megmérettetésre jelentkezett 73 versenyző közül 23-an a Kaposvári Egyetem Művészeti Karáról nyújtották be nevezésüket, 42 művész az ország különböző városaiból jelentkezett, 8-an pedig a határon túlról, így a Versünnep Fesztiválon részt vesznek művészek Budapestről, Kaposvárról, Pécsről, Szegedről, Székesfehérvárról, Nyíregyházáról, Debrecenből, Vácról, Veszprémből, a határon túlról pedig Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből, Csíkszeredáról és Kolozsvárról is. A versenyzők kétharmada a vers- és prózamondás, egyharmada pedig a megzenésített vers kategóriájában indul.

MINDENKIT VÁRNAK

Az elődöntőket márciusban tartják, március 16-án Marosvásárhelyen, március 30-án Budapesten, a József Attila Színházban, március 31-én pedig Kaposváron. A rendezvények nyilvánosak, a szervezők várják az érdeklődőket. A döntőt idén is április 11-én, a költészet napján este 6 órától rendezik meg a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A zsűri elnöke Cserhalmi György, a nemzet színésze.

F. A.

(Fotó: Jókai Színház)