Nyíregyházi származású színészekkel emlékezik Amerika

Pankotay Péter és Lutter Imre október 22-én Magyarország Főkonzulátusának hivatalos ünnepségén vesz részt New Yorkban, ahol Csonka Tünde, Amerikában élő eMeRTon-díjas színésszel közösen lépnek fel. A „Szabadnak születtem...” című előadásuk után a két budapesti művész a nyugati partra utazik, ahol előbb San Diegóban mutatják be a „Szabadság, szerelem” című zenés versszínházi produkciójukat a Mexikó határán élő magyaroknak, majd Los Angelesben előbb a közös forradalmi megemlékezésen lépnek fel, egy héttel később pedig „Boldog-szomorú dal” címmel a Szoboszlai Sándor Dél-Kaliforniai Magyar Színház társulatának két tagjával, Antal Tímea és Anna Lynn Reeves színészekkel mutatnak be versszínházi előadást.

– A lassan négyéves, tengerentúli kulturális tevékenységem egy újabb fordulópontjához érkezett ezekkel a fellépésekkel – mondta Pankotay Péter. – Azon kívül, hogy három előadást rendeztem már Los Angelesben, mindig fontosnak tartottam, hogy olyan magyarországi művészeket is bemutassak, akik magas színvonalon képviselik műfajukat. Lutter Imre ilyen. Öröm számomra, hogy régi barátságunk gyümölcseként most bemutathatjuk ezeket a versszínházi esteket. Mindig fontosnak tartottam a gyökereimet, hogy honnan indult az ember. Ezért Nyíregyháza nekem mindig is a szívem „csücske” marad.

Pankotay Péter és Lutter Imre, mindketten nyíregyházi származásúak, a Zrínyi Ilona Gimnázium ZIG Singers kórusában ismerkedtek meg és két évtizede dolgoznak együtt. Az Egyesült Államokban, a Magyar Versmondók Egyesülete képviseletében most több ismert színésszel és színházi szakemberrel találkoznak, és számos jeles eseményen is részt vesznek.

F. A.