Nyíregyházi sulik a TOP 100-ban

 A rangsor készítõi ismét a matematikai és a szövegértési kompetenciamérés, a magyar-, a matematika-, a történelem- és a nyelvi érettségi eredményeit, valamint a végzõsök felvételi eredményeit vették figyelembe. Utóbbinál változás, hogy az idén a felsõoktatásba bekerült diákok átlagpontszáma alapján rendezték sorba az intézményeket.

A KRÚDY AZ ÉLVONALBAN

Idén a 10 legjobban teljesítõ vidéki középiskola rangsorában a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium a harmadik helyet nyerte el. Kéner Beatrix, intézményvezetõ-helyettes kérdésünkre elmondta, eredményükhöz hozzátartozik, hogy az iskola végzõseinek 90 százaléka tesz évrõl évre sikeres emelt szintû érettségit és jut be az ország legjobb egyetemeire. Nyelvvizsgája szinte minden végzõsnek van, sokan felsõfokú bizonyítvánnyal vagy több nyelvismeretet igazoló okmánnyal rendelkeznek. Kiemelt feladatként kezelik a diákok versenyekre való felkészítését. A legutóbbi legszebb eredményük az volt, amikor egy tanulójuk az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen magyar nyelv és irodalomból elsõ helyezést ért el.

A KÖLCSEY A LEGEREDMÉNYESEBBEK KÖZÖTT

A 2014/2015. tanév adatai szerint a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium a 49. helyezést érte el az ország száz legjobb gimnáziumának rangsorában. Márk Attila Olivértõl, az intézmény igazgatójától megtudtuk, az érettségi vizsga eredményeinek átlaga alapján elért helyezés kiemelkedõ országos teljesítményt mutat magyar nyelv és irodalom tantárgyból. A közép- és emelt szintû érettségi vizsga összesítése alapján országos 1. helyezést értek el 6 éven át, 2010-tõl minden évben. Ezen felül az idegen nyelvek érettségi vizsgaeredménye az országos 70. helyre, a matematika tantárgy a 79. helyre sorolta az iskolát. A felsõfokú felvételi eredmények tükrében az országos 26. helyet érte el a Kölcsey, amely az elmúlt 6 év legjobb eredménye.

ELŐRETÖR A BETHLEN IS

A Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mûvészeti Iskola is bekerült a HVG szerint Magyarország legerõsebb gimnáziumai közé. Gáll Ottó, az intézmény igazgatója hangsúlyozta, nem is az országos 97. helyre a legbüszkébbek, hanem arra, hogy a megye harmadik legjobb gimnáziumaként a méltán nagyhírû Krúdy és Kölcsey gimnáziumokkal „egy lapon” emlegetik õket. A Bethlen az egyetemekre felvett diákjaik felvételi pontszámai alapján országos kilencedik, magyar nyelv és irodalom érettségi eredmények alapján országos nyolcadik, történelemérettségi eredményeik alapján pedig országos második helyen végzett.

(Szerzõ: Bruszel Dóra)

Fiatalokról a hellonyiregyhaza-n
Interjúk, hírek, események...

A nyíregyházi iskolások életérõl folyamatosan olvashatnak a www. hellonyiregyhaza.hu weboldalon is.

 

(Fotó:  A Nyíregyházi Televízió képernyõjén a hétvégén a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium végzõseinek szalagavatós mûsorát tekinthetik meg.
Vetítés: szombat 20.30, ismétlés: vasárnap 9.30 és 22.00, szerda 20.00, csütörtök 9.00)