Nyíregyházi lett az ország burgere!

A Szaft ’N Burger idén már második alkalommal várta a hamburger hazai szerelmeseit Debrecenbe, hogy öt kategóriában – egyéni profi, egyéni amatőr, csapat amatőr, junior, freestyle – megversenyeztesse, majd kihirdesse Az ország burgerét. A szakmai zsűri döntése alapján elismerésből a szabolcsi megyeszékhelyre is jutott. Csapat kategóriában a nyíregyházi Rextorante hozta el Az ország burgere címet.

 

-Már másfél hónappal ezelőtt összeállítottunk egy koncepciót és a verseny előtt háromszor el is készítettük a hamburgerünket, hogy lássuk, min érdemes változtatni a megmérettetésre- elevenítette fel az előzményeket Jepur Péter.

-A versenyre csapatban neveztünk. A helyszínen mindenki kapott két kiformázott húst - ez még nem volt ízesítve - minden mást mi vittünk.

-A hamburgerünk különlegessége az volt, hogy az összekockázott bacon szalonnát belesütöttük a buciba, és volt saját szsószunk is. Jégsaláta helyett rukkolát használtunk, és mivel az egyik barátom, Marsalkó Gábor házi sajtkészítő, erre a versenyre készített nekünk egy sajtot. Ezt sütöttük rá a húsra. Mindemellett volt még lilahagyma lekvárunk és avokádó krémünk is. A mi roppanós elemünk pedig, ami az egészet felemelte, a kacsatepertő volt. Pici apró kockára vágtuk, megsütöttük, majd megraktuk vele a bucit. Időre sikerült leadnunk a hamburgerünket, a zsűri pedig nagyon elégedett is volt az ízekkel, így csapat kategóriában – 36 csapat nevezett és közel 100 burgert készítettek el - elhozhattuk Az Ország burgere címet.

Péter azt mondja, ez volt az első versenyük, de abban már biztosak, hogy nem az utolsó. Jövőre is indulnak, hogy ismét Nyíregyházára kerülhessen Az ország burgere cím.