Nyíregyházi fiatalok vettek részt az Európai Ifjúsági Kongresszuson Bielsko-Bialában

Ápr 6, 2026

Nyíregyháza lengyel testvérvárosában, Bielsko-Bialában rendezték meg 2026. március 23. és 27. között a II. Európai Ifjúsági Kongresszust, amelyen a nyíregyházi Mustárház két fiatal képviselője is részt vett.

Több országból érkeztek fiatalok

Az ötnapos rendezvény a két évvel ezelőtti kongresszus folytatásaként valósult meg, Bielsko-Biala lengyel kulturális fővárossá válásának programjaihoz kapcsolódva. A találkozóra több országból – Máltáról, Németországból, Szlovákiából –, valamint két magyarországi városból érkeztek fiatalok.

A program során előadásokat, workshopokat és panelbeszélgetéseket szerveztek, amelyek egyik központi témája az úgynevezett 5C kompetenciák oktatásban való megjelenése volt. A résztvevők lehetőséget kaptak arra is, hogy megosszák egymással véleményüket és elképzeléseiket az oktatás jövőjéről, valamint arról, milyen területeken lenne szükség fejlesztésekre.

Szakmai programok és városnézés

A kongresszus részeként a fiatalok ellátogattak a város animációs stúdiójába is, ahol egy múzeumi tárlatvezetés során ismerhették meg a stúdió történetét és az ott alkalmazott animációs technikákat. Itt készült például a Magyarországon is ismert Lolka és Bolka rajzfilmsorozat.

A program része volt egy városnéző séta is, amely során a résztvevők megismerhették Bielsko-Biala nevezetességeit, valamint az utcákon elhelyezett rajzfilmfigurákat ábrázoló szobrokat is.

A beszámolót Dombóvári Véda juttatta el szerkesztőségünkbe.

Előző hír
A Nyírvidéki Kisvasút történetét mutatják be a Szabolcsi vaspályák előadásán
Következő hír
Díjeső hullott a Művészetiben: nyelvből és néptáncból is taroltak a diákok

Kapcsolódó híreink