Nyíregyházi cukrász a világdöntőben

2007-ben a WACS azzal a céllal hívta életre a Global Chefs Challenge versenyt, hogy lehetőséget teremtsen a több mint 100 tagország közel 10 millió séfje számára, hogy egy közös, élő, melegkonyhás verseny alkalmával megmérettethessék magukat világszinten. A világszövetség felépítésének megfelelően, középdöntőkből kerülnek ki minden alkalommal a legjobb séfek, akik hazai selejtezőjüket megnyerve, a legjobbnak bizonyulnak a kontinentális régiójukban is.

A versenymunka, azaz a menü összeállításakor a világszövetség központilag határozza meg a fogásonkénti fő alapanyagokat, melyeket kötelezően fel kell használniuk a versenyzőknek. Minden szakács versenyzőnek 3 óra áll rendelkezésre, hogy elkészítse a 3 fogásos menüjét (előétel, főétel, desszert), amelyet egymást követő 5 perces időeltolódásokkal tálalnak a zsűrinek. A cukrászok esetében a kötelezően előírt Valrhona csokoládét tartalmazó tányérdesszert mellé még egy legalább, szintén csokoládé fő alapanyagú, 60 centiméter magas artisztikai színvonalú díszmunkát is el kell készíteniük, amelyre összesen 6,5 óra áll rendelkezésre. A versenykiírás bővül a világdöntőben.

[REKLAM]

2015-ben Prága volt a házigazdája az eseménynek, valamint a PVA szakkiállítás, ahol közel 28 ezer négyzetméteren, több száz kiállító és közel 35 ezer látogató jelent meg a vendéglátás és turizmus minden területéről.

A 2014-es luxembourgi kulináris világbajnokságon való magyar részvételhez hasonlóan, 2015-ben is támogatást vállalt a Nemzetgazdasági Minisztérium a magyar versenyzők részvételének biztosításában.