Nyíregyházára látogatnak a Virtuózok

Szombaton este zárult a Virtuózok első évada, a kilenc döntős azonban nem marad feladat nélkül: világszerte koncerteznek majd. Őket a szakmai előválogató zsűri, majd a Virtuózok öttagú, neves szakemberekből álló zsűrije mintegy kétezer jelentkező közül választotta ki. Szenthelyi Miklós, Miklósa Erika, Kesselyák Gergely, Batta András és Némethy Attila nem volt könnyű helyzetben, már a középdöntők 3-szor 9 versenyzőjénél sem, a döntőben pedig már végképp: 9 rendkívüli tehetséget kellett zsűrizniük. A műsor után már teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a projekt elérte célját, hiszen a három korcsoport nyertes, Boros Misi, Lugosi Dániel Ali és Gyöngyösi Ivett nemzetközi karrierjének első állomásán, a vártnál sokkal korábban jutott nemzetközi fellépési lehetőséghez, és december 27-től már Amerikában turnézik, hiszen nyereményeik között a saját lemezszerződés mellett egy-egy tengerentúli fellépés is szerepelt. Így bár ők nem tudnak fellépni a Nyíregyházán tartott gálaesten, a nyíregyháziak szerencséjére azonban a többi döntős itthon tartja a frontot, és közülük hárman december 30-án a Kodály terembe látogatnak, hogy itt csillogtassák meg tudásukat. Óriási eredmény, hogy a nyíregyházi közönség indíthatja el Szauer Bianka, Kiss Zoltán vagy Tóth Bettina itthoni pályafutását, de a többi fellépő is mind kiváló tehetséges fiatal, akikkel már a verseny folyamán találkozhattunk.

Az est közreműködői:

Kiss Zoltán (12) hegedű,
Szauer Bianka (10) hárfa,
Sándor Zoltán (18) hegedű,
Tóth Bettina (17) hárfa,
Magyar Velentin (14) zongora,
Rigó Ronald (24) zongora,
Sallai Noémi (22) klarinét,
Néveri (Kálmán) Bence (16) – furulya,
Dolfin Balázs (17) cselló.

Jegyrendelés: Tamás Attila: 06-20-9339-881, e-mail: tamas.a@freemail.hu