Nyíregyháza új kedvencei – Dóra és a felfedezők

– Hogy találtatok egymásra, Te és a felfedezők?

– Az igazság az, hogy a gitárosunk Gábor és a basszusgitáros Gergőke a testvéreim, már kiskorunk óta zenélünk együtt. A dobosunk Levente Gáborral játszik egy gitárzenekarban. Igen, gitár! Mivel ő zeneiskolai keretek között gitározik. A billentyűsünk Martin (aki egyébként dobol is) Levente osztálytársa. Szó mi szó, elég érdekes felállásunk van, mert úgymond a hangszereket váltogathatjuk is egymás között!

 

NYERŐ ÖTÖS

 

– Bemutatnád a zenekar tagjait?

– A zenekarunk legifjabb tagja, Major Gergő, aki ugyan még csak 10 éves, de igyekszik felvenni a lépést a „nagyokkal”. Ő a Vikár Sándor Zeneiskolában zongorázik és nyár óta a bátyjától, Gábortól tanul basszusgitározni, több-kevesebb sikerrel – reméljük inkább többel! (nevet) Az „Élvezd” feldolgozásunkban (ami nemrég került fel a Youtube-ra) rappelt és néha még vokálozik is. Tóth Martin a billentyűsünk egyfajta médiaszakember is. Neki köszönhetjük a videóklippeket és a fotókat. Ha éppen nem zongorázik, akkor különböző ritmushangszerekkel színesíti az adott dalt. Farkas Bács Levente a leglelkesebb tagja a Dóra és a felfedezőknek, ha izgulunk a fellépés előtt, mindig tud valami megnyugtatót mondani és ő szeret a legjobban előre tervezni. Mindezek mellett pedig kitűnő dobos. Major Gábor egyfajta támaszom is egyben, nagyon összeszokottak vagyunk és értjük egymást a színpadon. Ő írta a Válasz című számunk zenei részét, én pedig a szöveget. Szerencsére nagyon jól kiegészítjük egymást. És én lennék Major Dóra a felfedezőkből, mint a legidősebb, igyekszek összefogni a csapatot és szervezni, amíg kellően benő a fejük a lágya a fiúknak!

 

STÍLUSFELFEDEZŐK

 

– Milyen stílusú dalokat játszotok?

– Még nem találtuk meg a stílusunkat, ezért felfedezünk, de a könnyed hangulatú akusztikus zenéket kedveljük a legjobban. Ebből a felfedezésből ered a Dóra és a felfedezők nevünk is.

– Vannak előadók, akik inspiráltak, hatottak Rátok?

– Személy szerint a Margaret Island a kedvenc zenekarom, több számot is játszunk tőlük. Emellett a kanadai Walk off the Earth zenekart is nagyon szeretjük.

 

MINDEN HÉTEN PRÓBA

 

– Milyen gyakran és hol szoktatok próbálni?

– Ahogy időnk engedi: az iskola mellett (Gáborral a Krúdy Gyula Gimnáziumba járunk, Martin és Levi pedig nyolcadikosak a Kodály Zoltán Általános Iskolában, épp most készülnek a felvételire) is igyekszünk hetente egyszer összeülni. Ha van konkrét fellépés amire készülünk, akkor lehetőleg minél többször. Gábor hangmérnöknek készül, így az ő szobája lassan már úgy néz ki, mint egy kisebb stúdió: hangfalak, hangtörők, szintetizátor, gitárok stb. És persze jó sok hely is van. De a próba nem feltétlen helyfüggő, a Zeneiskolában és a Krúdyban is próbáltunk már.

 

NYÍREGYHÁZA ÚJ ÜDVÖSKÉI

 

– Volt már valamilyen komolyabb fellépésetek?

– Nyáron a Szolnoki Gitármánia táborban állt össze a végleges zenekar, itt kovácsolódtunk össze és már egy hónapra rá, augusztus végén, a nyíregyházi Vidor fesztiválon többször is szerepeltünk. Most, Karácsony tájékán számos helyre hívtak minket nagy örömünkre. Felléptünk a Korzóban, különböző rendezvény központokban és persze iskolánkban, a Krúdy Gyula Gimnázium karácsonyi műsorán.

 

AZ ELSŐ SAJÁT DAL: A VÁLASZ

 

– Augusztusban adtátok elő az első saját dalotokat. Mesélj egy kicsit az előkészületekről és magáról a dalról is! 

– Majdnem egy óráig ötleteltünk milyen is legyen a dal, hogy kicsit tükrözzön minket és szerethető legyen, mikor egyszer csak valahogy beugrott a refrén, innentől már könnyű dolgunk volt. Bevallom legnehezebb a legelső sor megírása volt, de aztán ezen is túl jutottunk. Nagyon jól esik, hogy a fellépéseken az ismerőseink már kívülről fújják a szöveget és velem együtt énekelnek!

– A Válasz című dalotokban furulyán is játszol. Fontos számotokra, hogy a modern zeneiség mellett a tradíciók is megjelenjenek?

– Igen fontos, mivel a zeneiskola már egész kicsi korunk óta életünk része. 11 éve játszom furulyán, mellette kezdtem el előbb zongorázni, aztán énekelni. Martin és Levi pedig Kodályosok ahol természetesen a fiú kórus tagjai, ezért hasonló az álláspontunk ebben is.

 

ÚJ ÉV, ÚJ ÁLMOK

 

– Milyen terveitek vannak a következő évre, esetleg egy új saját dal vagy koncert?

– Most készül a második kislemezünk, amin feldolgozásokat és három saját számunkat is játsszuk. Ez egyfajta karácsonyi ajándék lesz a szeretteinknek. Emellett a Youtube csatornánkra igyekszünk majd videókat feltölteni. Hála Istennek az utóbbi időben a városi fellépéseknek köszönhetően páran felfigyeltek ránk és különböző rendezvényekre kaptunk meghívást. Szóval izgatottan várjuk az Új Évet!

Farkas Fanni