Nyár végén rendezik a Tour de Hongrie kerékpáros versenyt, melynek része lesz Nyíregyháza
Fotó: Illusztráció

A nyár végén-ősz elején érkezik a Tour de Hongrie nemzetközi elitmezőnye Nyíregyházára. Az eredetileg május közepére tervezett kerékpáros körverseny új időpontja ugyanis augusztus 29. és szeptember 2. között van. A főszervező, Eisenkrammer Károly exkluzív interjút adott a Nyíregyházi Televíziónak, melyben megerősítette: a programnak most először továbbra is része városunk, csak a pontos dátum kérdéses még.

Májusban virtuálisan mutatkoztunk be

A koronavírus-világjárvány miatt a május közepére álmodott Tour de Hongrie-t sem lehetett megrendezni. A szervezők ebben az időszakban a tévéképernyők segítségével egy virtuális versenyt tartottak, melyben profik és amatőrök, tehát szurkolók otthoni okosgörgőkkel teljesíthették a távot és küldhették el megerősítő üzeneteiket Magyarországra. Ám ez inkább a figyelem ébren tartására szolgált, melynek keretében Nyíregyháza is bemutatkozott egy kisfilmmel.

Párban a francia versennyel

A virtuális után a valóságosra sem kell már sokáig várni: bár a kerékpársport a főszervező szerint teljesen összeomlott a világon, több hónapra leálltak az események, számos verseny megszűnt vagy új időpontot kért, sok szponzor ment csődbe, a júliustól novemberig tartó összeszűkült szezonban sikerült megtalálni a nagy hazai megmérettetés időpontját. Ráadásul a Tour de France versennyel párban, ami – bár furán hangzik –, de nem rossz nekünk, ugyanis csak ez a kettő lesz abban az időpontban.

Világsztárok érkezhetnek

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője szerkesztőségünknek ugyanis azt mondta: – Az az érdekes helyzet, hogy a Tour de France-szal egy időben, azon a héten, mikor mi leszünk, augusztus 29. és szeptember 2. között nincs más World Tour verseny, tehát jó eséllyel pályázunk arra, hogy a magyar körversenyre világsztárok is fognak érkezni, akik éppen nem a Tour de France-on indulnak.

Eisenkrammer Károly

Médiafigyelem, több mint 150 országban

Eisenkrammer Károly hozzátette, az elsők között a médiapartnerekkel egyeztettek, így garantált adásideje van az eseménynek az Eurosporton a másikkal párban. Így a magyar körverseny képeit is nézhetik – akár Nyíregyházával – a francia után, ezért a tavalyi 3,5–4 milliós nézettség a várakozások szerint meg is többszöröződhet. S ne feledjük, a világ számos földrészén, több mint 150 országban lesz nézhető a kiemelkedő nívójú verseny.

A legmagasabb nívó, akár a Forma–1

– Amikor megérkeznek majd a városba a csapatok, arról, ami kísérni fogja ezt a cirkuszt, mindenki érezni fogja, hogy ez egy másik világ. Talán a Forma–1-hez tudnám hasonlítani azt, amikor egy csapat csapatbusszal, kamionokkal megérkezik. A világ csúcstechnikájával lehet találkozni a célterületen. S ahogy a verseny zajlik: a befutó, a sprinterek – ugyanazok a nevek, arcok fognak ott, a mezőny elején sprintelni, akiket a televízióban is egy Giro vagy Tour de France szakaszon is láthatnánk. A verseny színvonala a legmagasabb – tette hozzá a főszervező.

A pontos dátumot várjuk

Mindez Nyíregyházán is átélhető lesz, a Karcagról induló, 182 kilométeres szakasz befutójaként – azt azonban még nem lehet tudni, hogy mely napokon kerekeznek az Alföldön, a Zemplénben, a Mátrában, vagy Esztergom környékén. A főszervező hangsúlyozta, a szakaszok sorrendjén még gondolkodnak.

Nyíregyházán mindenképpen

De az biztos, hogy nem hagyják cserben a korábban szerződött önkormányzatokat, így biztosan érinti majd városunkat is az ország kiemelkedő versenye. Ennek jelentős alapot adott, hogy az elmúlt években már több, komoly ifjúsági és nemzetközi kerékpáros versenynek voltunk a házigazdái. Így Eisenkrammer Károly szerint a szerető-befogadó közeg biztosított, jó helye lesz a Tour de Hongrie egy szakaszának Nyíregyházán.