Nővérszálló épül a kórház területén – Szerda délután letették az új épület alapkövét

Háromszintes, 118 férőhelyes nővérszálló épül a Jósa András Oktatókórház területén. Az új intézmény a mai kor igényeinek megfelelő körülmények között várja majd a dolgozókat. A beruházás értéke több mint egymilliárd forint.

Még augusztus elején kezdődtek a munkálatok a Jósa András Oktatókórházban. Lebontották a régi infektológiai épületét, a helyére építik az új nővérszállót.

Régi épület

Jelenleg is van nővérszálló Nyíregyházán, kívülről teljesen felújították és szigetelték, belülről viszont teljesen korszerűtlen az 1970-es években épített intézmény – mondta Nagy Géza ápolási igazgató. Most mindössze hetven férőhelyet tudnak biztosítani a dolgozóknak, akik egy közös helyiségben tudnak találkozni az épületen belül. A nem nyíregyháziaknak sokszor problémát okoz, hogy reggel hatra vagy este hatra, távolabbi településekről is beérjenek dolgozni, sokszor 1-2 perc miatt késik le a tömegközlekedést a dolgozók. Az ápolási igazgató azt is kiemelte, a koronavírus-járvány idején, amikor 80–90 kilométerről is mozgatták a szakembereket, jól jött volna a szálláslehetőség.

Milliárdos beruházás

Szerda délután letették a kórház legújabb beruházásának alapkövét, az elkerített területen már dolgoztak is az új nővérszálló építésén. Dr. Szűcs Attila főigazgató beszédében kiemelte, az elmúlt években mintegy 18 milliárd forintból tudták fejleszteni az egészségügyi ellátás infrastruktúráját.

Egy újabb beruházás kezdetén vagyunk, amely 1,1 milliárd forintból valósul meg. 59 darab kétszemélyes, azaz összesen 118 fő elhelyezésére alkalmas fejlesztésről van szó. 57 modern, a kor színvonalának megfelelő 27 négyzetméter nagyságú, minigarzon jellegű lakások kerülnek kialakításra, ahol méltó körülményeket tudunk biztosítani nővéreinknek, de azt is el tudom képzelni, hogy a későbbiekben a fiatal kezdő orvosainknak, rezidenseinknek is tudunk majd átmenetileg szállást biztosítani” – nyilatkozta a főigazgató.

Minden beruházás alapvető célja a betegellátás javítása, a nővérszálló épülete ezt is segíti majd, hiszen nem kell több órával korábban felkelni, utazni, hogy beérjenek munkahelyükre a dolgozók. Anyagi szempontból is megéri a nővérszállóban élni, hiszen a piaci árak töredékéért biztosítja a kórház a lakhatást.

Teljesülnek a célok

Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke beszédében úgy fogalmazott, örömmel látja, hogy minden tervet, amelyet megfogalmaztak évekkel ezelőtt, amikor még a megyei önkormányzat volt az intézmény fenntartója, sikerül megvalósítani. Ezek között megemlítette a tömbkórház projektet, a parkolóházat és az óvodát is. Román István főispán az itt dolgozók helytállását hangsúlyozta köszöntőjében, a dolgozók a Covid idején a helyi lakosságnak, majd az Ukrajnából érkező menekülteknek is magas színvonalú ellátást biztosítottak.

Humánerőforrás

Az egészségügyben minden fontos, a gyógyszerek, a műszerek, a gépek, hiszen ezek az ellátás alapjai, de semmi nem helyettesíti a szakembert. Dr. Szűcs Attila úgy nyilatkozott, mind orvosszakmai, mind ápolásszakmai vonalon biztosítják a magas szintű mindennapi működést.

A nyíregyházi telephelyen orvosszakmai tekintetben jobb a humánerőforrás, de természetesen szükségünk van még újabb és újabb orvosokra. Örömmel tudom bejelenti, hogy már most az augusztusi és szeptemberi felvételin 28 orvost vettünk fel és most jön az őszi felvétel, amikor reméljük, szintén fel tudunk venni 10-15-20 főt. Tehát itt, Nyíregyházán jobb a helyzet orvosszakmai részen, picit rosszabb az ápolásszakmai területen. 100–110 szabad állásunk van, így várjuk szeretettel az érdeklődőket. A többi telephelyen jobb a helyzet ápolásszakmai részen, arányaiban jóval több nővérünk van. Az integrációnak köszönhetően viszont ott is tudjuk biztosítani a mindennapi magas színvonalú működést úgy, hogy a telephelyek egymás között kisegítik egymást” – tette hozzá a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

Fejlesztések Nyíregyházán

Akik nem itt dolgoznak, azoknak ilyenkor jó ide jönni a kórházba, amikor egy beruházást kell elindítani vagy átadni” – ezzel kezdte köszöntőjét dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere az alapkőletételen. A kétezer fő itt dolgozóból sokan nem Nyíregyházán élnek, nekik nagy segítség lesz majd a nővérszálló, tette hozzá a polgármester.

Ezzel gyarapodik a város egészségügyi rendszere, illeszkedik ez ahhoz a fejlesztéssorozathoz, ami hál’ istennek már az elmúlt 10–12 évben megvalósult. Én az önkormányzat beruházásában történt óvodaépítést emelném ki, amely hasonló szellemben, tehát a munkakörülmények biztosítása és segítése érdekében történt. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy a kórházban megfelelő szakemberek legyenek folyamatosan, ne legyen munkaerő-probléma” – nyilatkozta dr. Kovács Ferenc.

Az alapkő szerda délután a helyére került, a nővérszálló pedig – ha minden a terv szerint halad – jövő évre elkészül.

Kapcsolódó galéria

Nővérszálló alapkő letétele a Jósa András kórházban