Nőnapra: „...ő az, aki beszél bennem, érthetetlen angyalnyelven...”

Z. Pintye Zsolt jegyzete.

Azon tűnődöm a Nőnapon, hogy milyen fokon beszélem a nők nyelvét. Ha édesanyámra és a nagymamákra gondolok, azt hiszem felsőfokon. A nagyik percek alatt tanítottak meg unokának lenni, és elég volt, ha gügyögtem, törtem a szeretetnyelvüket, ők megelőlegezték az ötösöm.

Édesanyám már szigorúbb nyelvtanárnak bizonyult, de mindig konzekvens volt velem. Szeretni és mindig bizonyítani. Elvárásai voltak, de mindig a szeretet körén belül. Mert mindent el lehet viselni; szidást, büntetést még akár a makarenkói pofonokat is, de a gyereknevelés, vagy éppen a szerelmi kapcsolat lényege is az, hogy szigorúan meg kell maradni a szeretet jelképes körén belül...

Jajj, istenem szerelem... Ebben a kegyelmi állapotban derül ki leginkább, milyen fokon vagy képes beszélni a nők nyelvét. Ez az igazi nyelvvizsga és próbatétel. A szerelem ugyanis sajátos, fura dialektussal árnyalja a szeretetnyelvet.

Az alkalmazott nyelvészet ezen ágán könnyű elhasalni. Ahány nő, annyi nyelvjárás, annyi szókincs, annyi elvárás és kísértés...

Ma például a nők eszperentéjét a virágokat használjuk, hogy elmondjuk; klassz, hogy vagytok, imádunk bennetek és ragyogjatok! Virágot a virágnak... Pedig milyen személytelen ez. Milyen üres ez, ahhoz a szimbolikus, allegorikus nyelvhez képest, ami egy férfi és egy nő között intim törpe-univerzumokban létrejöhet.

Micsoda boldogságot tud okozni, hogy van olyan tér, ahol a nő az alany, a férfi az állítmány, ahol a ragok, jelek, toldalékok kusza világában egyetlen mosoly is regényeket mond a másiknak: szeretlek, nélküled nem megy, képtelen lennék nélküled, és örülök, hogy vagy, létezel, hogy a világom vagy, éltető napom, biztonságom, hitem, reményem...

Hogy mitől ünnep a Nőnap? Talán attól, hogy tudjuk, sok-sok gyakorlás után, kapunk egy napot, amikor önfeledten beszélhetünk, a nyelvükön, a szeretet leggyöngédebb igéivel...

Boldog Nőnapot!