Nőnapi Divatshow – Másképp

Nőnapi Divatshow – Másképp

Míg a divatbemutatók nagy és neves divatházak legújabb és az aktuális trendeknek megfelelő kollekciókat hivatottak bemutatni profi modellekkel, addig a FIFOT kevésbé ismert és leginkább saját ötleteivel, részben pedig támogatók kollekcióival kíván bemutatkozni a tavaszi rendezvényen. A Korona Hotelbe szervezett nem mindennapi divatshow érdekessége még, hogy a modellek maguk az egyesület tagjai lesznek, akik a hétköznapi öltözékek mellett sportos és alkalmi viseletben is felvonulnak majd. A színpadon látottakat pedig Piszár Tünde stíluskommunikátor stílustanácsai színesítik. Szó lesz többek között az igényes megjelenés szerepéről, a színek és fazonok jelentőségéről az öltözködésben, valamint a fenntartható divat, vagyis a tudatos gardrób kialakításának fontosságáról.
A március 8-ai, egyébként ingyenes rendezvénnyel is azt szeretnék elérni, hogy minél többen tudjanak róluk.

Jó volna, ha többen megismernék a nevünket, szeretnénk ezzel az ingyenes és nyilvános bemutatkozással lehetőséget adni azoknak a sorstársaknak is, akik eddig még nem hallottak rólunk, de esetleg keresnek egy olyan közösséget, mint a miénk. Végül, de nem utolsósorban abban bízunk, hogy ezáltal támogatókra is találunk céljaink mielőbbi eléréséhez.

– ajánlotta a programot Tolnainé Sitku Erika, az egyesület elnöke.

A fogyatékkal élő fiatal felnőttek önálló életvitelének elősegítésével foglalkozó egyesület a hétköznapokban is igen aktív. Legfőbb céljuk, hogy a fogyatékkal élő fiataljaik számára otthont és munkahelyet teremtsenek, ahol segítséggel élhetik majd a saját és önálló életüket.

Ehhez egy környezettudatos, energiatakarékos házat szeretnénk építeni, ahol a jelenlegi formák szerint a támogatott lakhatás megvalósulhatna, továbbá számukra egy közösségi teret létrehozni, ami a napközbeni elfoglaltságok mellett számos érdekes és szórakoztató programot kínálhatna bárki számára

– emelte ki a FIFOT elnöke.

Elérhetőségük: www.fifot.hu.