Névadójának családja tett látogatást a területvédelmi ezrednél

Vitéz Vattay Antal altábornagy unokája, Eleonora Ford-Paterson, gyermekével és unokáival, valamint az altábornagy dédunokájával, Vattay Krisztinával tettek látogatást a területvédelmi ezred nyíregyházi székhelyén, április 18-án. A látogatókat Vantal Zsolt ezredes, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred parancsnoka fogadta és kísérte a Damjanich laktanyában.

A vendégek megtekintették az épületben 2021-ben felavatott Vattay emléktáblát, a család részéről az ezred megalakításakor adományozott történelmi zászlókat, valamint az altábornagyról készült portréfestményt. Látogatásukat az 5. Területvédelmi Zászlóalj Egységes Alapkiképzési Programban résztvevő állományának kiképzési foglalkozása tette még színesebbé, ahol egészségügyi oktatás és szituációs gyakorlat keretében mutatták be az életmentés és elsősegélynyújtás szakszerű lépéseit. Tóth Péter alezredes, a zászlóalj parancsnoka tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az adott mozzanat során mi történik, és milyen műveletet hajtanak végre a katonák.

A Vattay család ezt követően a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiumot tekintette meg. Ez utóbbi intézetben Horváth András alezredes, a kollégium vezetője fogadta a látogatókat, körbevezetve őket az épület helyiségeiben. A családtagok megismerkedhettek az intézmény három növendékével, akik elmesélték eddigi, kadétként szerzett élményeiket és tapasztalataikat. A program a Jósa András Múzeumban folytatódott, ahol Vattay Antal altábornagy kiállított köpenye látható. A múzeum történésze összefoglalójában elmesélte, hogy milyen utat járt be a becses ruhadarab, amíg mostani kiállítási helyére került.

A család izgalmas élményekkel gazdagodva köszönt el a területvédelmi ezred katonáitól, várva az újabb találkozás lehetőségét.

 

Szerző és fotók: Szidor Viktória hadnagy

Kapcsolódó galéria

Névadójának családja tett látogatást a területvédelmi ezrednél