Névadó a tűzoltó múzeumban

A nyíregyházi egykori önkéntes tűzoltóegylet kincseit nézhetik meg az érdeklődők a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelem épületében berendezett tűzoltó múzeumban. Megismerhető itt többek között az a több, mit 20 tárgy, amit magyar régészek hoztak haza 1986-ban egy ausztriai ásatásról. Látható továbbá az első emlék, egy 1896-ból származó, bőségszaru alakú serleg, de kiállították itt, minden jelentősebb tűzoltóverseny emléktárgyait is. Például a milánói arany és ezüstérmet, vagy az első világháború miatt meg nem rendezett 1914-es nyíregyházi nagyverseny díjai.

 

… és helyi emlékek

 

dr. Bene János, a Jósa András Múzeum igazgatója elmondta, mindezeken kívül vannak olyan dolgok is, amelyeket időközben gyűjtöttek össze a tűzoltók. Egyenruhák, sapkák, mászóövek. Egy komplett olyan anyag, ami 150-200 éves tűzoltó múltat jelezhet. Az igazgató hozzátette, nem csak egy teremben vannak tárgyaik, hanem végéig a folyosón és a lépcsőházban is próbáltak nyíregyházi vonatkozású tárgyakat kiállítani.

 

Dr. Konthy Gyula

 

A tűzoltó múzeumnak eddig nem volt neve. Dr. Konthy Gyula tűzoltóparancsnokról nevezték el, aki 1900-ban, Sztárek Ferenc halála után lett a helyi tűzoltók vezetője. Ő abban a tűzoltók számára dicső korban volt parancsnok, amelynek eredményeit a tárlókban bemutatják.

További képekért kattintson a fotóra!

Varga Béla, tűzoltó ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója kifejtette, a kiállított relikviák a dicső múltat idézik. Azt a kort, amikor a nyíregyházi tűzoltókat már nemzetközi szinten is jegyezték. Ebben az időben Dr. Konthy Gyula volt a parancsnok, aki sok mindent ért el a tűzoltóság érdekében.

Az ő szavára sokszorozták meg például a tűzoltóság részére juttatott költségvetést. Az állandó tárlatot előzetes bejelentkezés alapján, hivatali időben bárki megtekintheti.

 

Bemutató korhű ruhákban

 

A milánói tűzoltóverseny emlékére korhű ruhákban gyakorlatot mutattak be a Hősök terén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltóság munkatársai, tisztelegve ezzel is az akkor elért sikerek előtt. 1906-ban a nyíregyházi önkéntes tűzoltók a Milánóban megrendezett nemzetközi tűzoltóversenyen maguk mögé utasították francia, olasz és svájci bajtársaikat és hoztak haza több érmet.

ME.

(Fotó: Szarka Lajos)