Nemsokára indulhat a Csaló közi körforgalom építése - Figyelembe vették a kéréseket
Nemsokára indulhat a Csaló közi körforgalom építése - Figyelembe vették a kéréseket

Mint ismert, a Korányi Frigyes utca felújításának első két, jelentős szakasza tavaly megvalósult. A hiányzó láncszem a projektben a Csaló közi körforgalom megépítése. S bár a helyszín tulajdoni viszonyainak rendezése jelenleg is tart, a Járási Hivatal határozata a kisajátítás ügyében megszületett, azok jogerőre emelkedését követően indulhat a bejegyzési folyamat a földhivatalnál. A tulajdoni viszonyok rendezését követően a kivitelezőnek 66 munkanapja lesz arra, hogy a kivitelezést az alábbi műszaki tartalommal megvalósítsa. A kivitelezés megkezdésének tervezett időpontja előreláthatóan kora nyárra tehető – az önkormányzati pályázatok és projektmenedzsment referatúra tájékoztatása szerint.

A Korányi Frigyes utca felújításának célja (a Kosbor utcától a Sóstóhegyi útig), hogy a városközpont irányába megjelenő jelentős gépjárműforgalom számára biztonságosabb közlekedési feltételek és körülmények teremtődjenek, elősegítve az egyenletes haladást, ezáltal csökkentve a felesleges várakozásokat és így a környezeti terhelést, javítva a településrészek jobb elérését. A teljes költség 825,4 millió forint, ebből a körforgalom építése 275,7 millió forint.

Ami eddig megvalósult

A beruházás 1. és 2. szakaszában tavaly burkolat felújítási, útszegélysor-építési, hiányzó járdaszakasz-építési, autóbuszöböl-szabványosítási, valamint csapadékvízrendszer-korszerűsítési munkálatok történtek meg a Kosbor utcai körforgalomtól a Korányi F. u. 52. számig, mintegy 600 méteres szakaszon, valamint a Korányi Frigyes utca – Sóstóhegyi úti elágazástól a Korányi F. u. 77. számig, további 1900 méteren.

Figyelembe vették a kéréseket

A beruházás a következő kivitelezési szakaszához érkezett, a Csaló közi körforgalom megépítéséhez. A Csaló köz – Korányi Frigyes utca csomópont láthatósága és észlelhetősége nem kellően biztosított. Mindezekre, és a baleseti statisztikákra is tekintettel, ebben a kereszteződésben biztonságos, ugyanakkor egyenletesebb forgalomlefolyást lehetővé tevő, a gyalogosok és kerékpárosok közlekedését akadálymentes módon biztosító körforgalom épül. A beruházó által összehívott többszöri egyeztetések és lakossági fórum eredményeként döntés született arról, hogy a tervezett körforgalom Korányi F. utcai északi ágán korábban tervezett autóbuszöböl és megállóhely elmarad, illetve a tervezett járdaburkolat az útpályával párhuzamos vonalvezetéssel épül meg, így folytatva a Magdaléneum intézmény előtt jelenleg véget érő járdaszakaszt, ezzel is megszüntetve a szakadási pontot.