Nem járatta iskolába a gyermeket, börtönbe is kerülhet
Fotó: Illusztráció

A Vásárosnaményi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat egy nő ellen, aki a nevelése alatt álló gyermeket nem járatta rendszeresen iskolába, és a hiányzásai miatt többször kellett a kisfiúnak osztályt ismételnie.

A 30 éves nyírmadai nő családbafogadó gyámja a kiskorúnak, aki 2015. szeptember 1-jén 7 évesen rendben el is kezdte az iskolát. Az első évet a szülő kérésére megismételte, majd amikor második osztályos lett, a nő nem járatta rendszeresen iskolába. A nagyszámú hiányzása miatt a második osztályt is meg kellett ismételnie.

Az iskola igazgatója többször jelezte a szülő felé a hiányzásokat, és annak következményeit. A kormányhivatal pedig többször megbírságolta tankötelezettség megszegése szabálysértése miatt, és a családi pótlékot is megvonták tőle.

A nő azonban nem törődött ezzel, így a fiú az elmúlt tanévben is csak második osztályos volt, már az első félévben több mint 500 órát mulasztott igazolatlanul, és a második felévben sem járt iskolába, nem kapcsolódott be a digitális oktatásba, és nem kért papír alapú leckét sem.

A kiskorú személy szülői felügyeletét gyakorló gyám, azzal, hogy nem gondoskodott a gyermek rendszeres iskolába járásáról, a feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegte, ezzel a kiskorú értelmi fejlődését veszélyeztette. Ezen bűncselekmény miatt akár 5 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség