1958 óta működik iskola a Huszártelepen, az intézményt évekig 13-as számú általános iskolaként ismerték. A többségben romák lakta városrész tanintézményét az önkormányzat 2007-ben zárta be, akkor az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) nyomására és az egyenlő bánásmódról szóló törvény értelmében arra hivatkoztak, az csak szegregált oktatást tett lehetővé. Az addig oda járó gyerekeket más, a városban működő iskolákba helyezték el – a gyerek befogadására azonban nem minden intézmény készült fel, és ez sok feszültséget okozott a városban.
A huszártelepi iskolát 2011-ben nyitotta újra a görögkatolikus egyház, egy osztályt indítottak. Azóta minden évben indult első osztály, a Huszártelepen élők többsége oda járatta gyermekét. Nem is az ott lakók, hanem az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány indított újra pert az iskola újbóli bezárása ellen. A bíróság első fokon az alapítványnak adott igazat, ezt csütörtökön a Debreceni Ítélőtábla is megerősítette.
– Az ítélőtábla az első fokú bíróság ítéletét azzal a szövegezésbeli pontosítással hagyja helyben, hogy a kettőtől negyedrendű alpereseket az ilyen és hasonló helyett a további jogsértéstől tiltja el – mondta Csikiné Gyuranecz Márta, a Debreceni Ítélőtábla tanácselnöke.
Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. A döntés azt jelenti, hogy az egyházi iskola nem indíthat újabb első osztályt.
– Nagyon-nagyon örülünk az ítéletnek – mondta Kegye Adél ügyvéd. – Azt gondolom, elképzelhető, hogy az alperesek továbbviszik az ügyet a Kúriához. Természetesen, ha ez az idényük, akkor legyen meg a Kúria döntése, de én nagyon-nagy remélem, hogy most már az egyház belátta, hogy ez nem jó a gyerekeknek. Káros, ami a szegregált iskolában történik, és én tényleg tisztelettel kérem püspök urat, hogy ne indítson újabb első osztályt szeptembertől a Sója Miklós Iskolában.
Kocsis Fülöp sajnálatát fejezte ki az ítélet miatt. Azt mondta, hogy ő maga is az integráció híve, és azt szeretné, hogy a magyarok és a cigányok közelebb kerüljenek egymáshoz. Hozzátette: a nyíregyházi iskolában olyan eredményeket értek el a roma gyerekek oktatásában, amilyet más iskolák nem tudnak produkálni.
– A gyerekek olyan gyönyörű eredményeket érnek el az iskolában, már most a negyedik osztályban is, amit más iskolák nem tudnak produkálni – mondta a megyéspüspök. – Nagyon sajnálom, hogy ilyen ítélet született, természetesen ezt tiszteletben tartjuk, átolvassuk majd az írásbeli ítéletet és ennek alapján át fogjuk gondolni, hogy mit is fogunk tenni. A gyerekek érdekében tettünk eddig mindig mindent, ezután is ezt tartjuk szemünk előtt és bízom abban, hogy az egyház ezt az áldásos tevékenységét, amit a magyar nemzetért és az emberekért eddig is tett, azt tudja folytatni.
Az ítélet értelmében a Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskolának nem kell bezárni, a meglévő négy osztályban tovább folytathatják tanulmányaikat a gyerekek. A püspök hozzátette: át fogja gondolni, hogy az ítélet értelmében az ott megkezdett munkát hogyan lehet folytatni.
Erdős József