Nehéz helyzetben lévő családoknak nyújt segítséget élelmiszercsomaggal a helyi FIDESZ

Megszokott az adventi várakozás időszakában, hogy jótékonysági akciókat valósítanak meg különböző civil szervezetek, akár politikai pártok – mondta csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján Halkóné dr. Rudolf Éva. 

 A FIDESZ nyíregyházi szervezetének elnöke két alelnöktársa körében hozzátette, ilyenkor el kell gondolkodnunk a befelé fordulás mellett arról is, hogy nem minden család tudja olyan körülmények között várni a karácsonyt, ahogyan szeretné, esetleg épp megoldhatatlannak tűnő krízishelyzetben vannak. Ha kiutat ők nem is tudnak mindenkinek mutatni, de egy csekély ajándékkal meg tudják szépíteni számukra az ünnepet. A Fidesz helyi elnöksége azzal kereste meg a tagságot, hogy a látókörükben lévő, nehéz helyzetben lévő családoknak tartós élelmiszerekkel kedveskedjenek. 17 olyan családnak fogják személyesen elvinni a helyi vezetőség tagjai az ajándékcsomagokat, akikkel kapcsolatban vannak, s akiket előzetesen felkerestek, hogy elfogadják-e azt.

Halkóné dr. Rudolf Éva, a FIDESZ nyíregyházi szervezetének elnöke elmondta:

A táskákban egyforma módon igyekeztünk elosztani ezeket, a rizstől, a liszttől, az olajig, a kakaóig, a kávéig. Vannak benne déligyümölcsök, szaloncukor, édesség a gyerekeknek, és 500 kiló krumpli is vár rájuk, amit szintén egyenlő módon fogunk elosztani a 17 család között. Úgy gondolom, hogy az a kezdeményezés, amit most elindítottunk a tagok és aktivisták között, jó fogadtatásra talál, a jövőben igyekszünk megtartani és esetleg még kibővíteni azok körét, akik ajándékozni szeretnének.