Negyedszázada nem született ennyi gyermek - 1,5 fölé emelkedett a termékenységi arányszám
Fotó: Illusztráció

2010-hez viszonyítva hazánkban nőtt a legnagyobb mértékben az úgynevezett termékenységi arányszám az Európai Unióban. 

A 2020-as évben száz párnak 156 gyermeke született, ez az év volt az első, amikor 1,5 fölé emelkedett az úgynevezett termékenységi arányszám, amely huszonöt éve nem ment 1,5 fölé – ismertette Fűrész Tünde a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hozzátette, 2010 óta Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a gyermekvállalási kedvet mutató arányszám. Az elnök úgy gondolja, hogy ez mindenképpen összefüggésbe hozható az aktív és következetes családpolitikával. Évről évre egyre több lehetőség áll a családok rendelkezésére és jövőre még tovább bővül majd a lehetőségek tárháza.

Örvendetesnek nevezte, hogy

2020-ban minden hónapban több gyermek született, mint az előző évben,
ehhez kellettek a 2019-es családvédelmi akcióterv kormányzati ösztönzői. A járvány hatását a gyermekvállalási kedvre 2021-ben ismerhetjük majd meg.

Annak ellenére, hogy több hónapban nem tudtak házasságot kötni az emberek, 3,1 százalékkal nőtt a házasságkötések száma a tavalyi nagyon magas értékhez képest is, 2020-ban közel kétezer házasságot kötöttek – közölte Fűrész Tünde.

A kutatások azt mutatják, hogy a gyermekvállaláshoz három tényező elengedhetetlen. Ezek

a stabil párkapcsolat,
a biztos munkahely és a megfelelő lakhatási körülmények,
saját tulajdonú ingatlan.
Ebből a szempontból meghatározó az otthonteremtési program, amely már öt éve segíti a magyar családokat és 2021-ben tovább bővül.

Indul az otthonfelújítási program,
az illetékmentesség a csokkal vásárolt lakások esetében, a több generációs tetőtér-beépítés, majd az áfacsökkentés vagy az áfavisszaigénylés.

2021-ben, aki fel szeretné újítani otthonát, akár egy vagy több gyermekes család esetében egy vagy két szülővel, egy nagyon kedvezményes konstrukcióban hat millió forintot akár hitelként is felvehet.

A csokhoz köthető lehetőségek a 20-30-as korosztály körében népszerűbbek, de az illetékmentesség vagy az otthonfelújítás inkább a 40-esek körében. Gyakorlatilag minden új programpont minden gyermeket nevelő családot érinthet.

Az elmúlt két évben nem tolódott ki a gyermekvállalási kor. Sőt, 2010-hez képest nőtt a harmadikként megszülető gyermekek aránya.

Forrás: hirado.hu