Hétmilliárd forintot fordított különböző épületek energetikai korszerűsítésére az önkormányzat az elmúlt 12 évben. Ebből az összegből 87 intézmény felújítását sikerült megvalósítani. A munka nem áll meg, folyamatosan pályáznak újabb lehetőségekre – mondta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. A kimagasló eredmények a 2012-ben indult tudatos városfejlesztésnek köszönhetőek.
Óvodák, bölcsődék, kulturális intézmények, bérlakások és nyugdíjasházak – csak néhány példa arra, hogy milyen típusú épületek energetikai korszerűsítését sikerült befejezni Nyíregyházán. A város polgármestere úgy nyilatkozott, már 2011-ben látta, mennyire szükség van a korábbi elmaradásokat pótolni ebből a fejlesztési szempontból is, így már abban az évben beadták az első pályázatokat. A munkálatok elkezdődtek és azóta is folyamatosak, ennek eredménye többek között, hogy minden óvoda és bölcsőde megújult. Az energetikai beruházásoknak több célja van, egyrészt a klímavédelem szempontjából is fontosak, jobb körülményeket teremt az épületben dolgozóknak és használóinak, valamint az elmúlt időszakban tapasztalt energiaárak emelkedése miatt a költséghatékonysága sem elhanyagolható egy felújított intézménynek.
Folytatódik a munka
„Már 87 intézményt fel tudtunk újítani. Ez azért is fontos, mert itt már sokkal komfortosabb körülmények vannak, legyen szó akár óvodákról, iskolákról vagy közművelődési intézményekről. A beruházások költségmegtakarítást jelentenek, csökkentik a környezetszennyezést. Az energetikai felújítások különböző területeken valósultak meg, akár földrajzilag is, Mandabokortól Borbányán át mind a 34 óvoda és 9 bölcsőde korszerűsítése megtörtént. Márciusban és áprilisban további pályázatokat is beadtunk összesen 2,8 milliárd forint értékben. Ezekben ismét szerepelnek oktatási és szociális intézmények és új elem az, hogy a Lobogó utcai önkormányzati bérlakásokat is most először be tudtuk ebbe a pályázatba tenni” – nyilatkozta a nagyszabású felújítások kapcsán dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.
Kulturális intézmények
A városvezetésnek volt korábban egy ígérete, miszerint a belvárostól távolabbi kulturális intézményeket is felújítja a közeljövőben. Az ígéretekből tervek és nyertes pályázatok lettek, az energetikai beruházások pedig több helyen már be is fejeződtek.
„Volt lehetőségünk arra, hogy az igen régi építésű művelődési házak megújuljanak. Ezeket nagyon sok civil szervezet használja, bizonyos városrészeken ezek a kultúrának a központjai, olyan rendezvényhelyszínek, ahol az ember közösségben lehet és nyilván nem mindegy az, hogy milyen környezetben. A felújításokkal a levegőszennyezést is csökkentjük, illetve a felhasználóknak is jobb körülményeket biztosítunk” – tette hozzá dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere.
Megújult intézmények
Kulturális szempontból a Városmajori, a Borbányai és Mandabokori Művelődési Ház energetikai fejlesztése fejeződhetett be az elmúlt időszakban, de megtörtént a Bessenyei tér 3-4. szám alatti bérlakások, a Csaló közi nyugdíjasház, az Inczédy szakgimnázium, a Vécsey köz 4. szám alatti önkormányzati épület, a Wesselényi szakgimnázium és az Arany János Gimnázium korszerűsítése is. Megvalósult a Continental Aréna és a Kodály Zoltán Általános Iskola napelemes rendszerének kiépítése. A sajtótájékoztatón Hagymási Gyula kabinetvezető azt is kiemelte, a város különböző pontjain 10 emeletes épületeket is sikerült energetikailag korszerűsíteni. A most beadott kilenc pályázat pedig lehetővé teszi majd, hogy 45 intézményre kerüljön napelem. A városvezetés számára az iskolák felújítása is fontos, annak ellenére, hogy az önkormányzat csak az épületek tulajdonosa, fenntartója pedig az állam.