Nagykarácsony nagycsaládban

Három itthon, kettõ Pesten. Három lány, két fiú. Három saját, két nevelt. Ehhez a három generációhoz pedig még tartozik a szülõk mellett egy-egy nagymama és nagypapa is. A Buzai családban kilencen várták a karácsonyt...

– Már egyetemista volt a nagylányunk, amikor a harmadik gyerekünk, Zsófi megszületett – kezdte a beszélgetést Erzsike, az anyuka. Bea amikor meghallotta a hírt, csak annyit mondott, hogy na végre, ezt mondom nektek már tizenöt éve. A nagyfiunk már nehezebben fogadta el, elõször azt hitte, viccelünk, de már õ is imádja a kicsit.

Erzsike 1986-ban kezdte meg a tanári pályáját, és ahogy õ mondja, fiatal pedagógusként szerette volna megváltani a világot. Mivel akkoriban a férjével még nem volt gyerekük, felmerült köztük a gondolat, hogy kihoznak egy állami gondozottat, de aztán érkeztek sorban a saját csemeték és mindig eltolódott az ötlet.

– Ami mindig késleltette a nevelõszülõkké válást, hogy tisztában voltunk vele: ha nevelünk egy gyereket és hozzánk nõ, majd örökbe adódik és elkerül a családból, abba bizony belehalunk... – tette hozzá.

[REKLAM]

– Hazudnék, ha azt mondanám, sokszor nem fáradunk el és nem igényeljük a pihenést, de a gyerekek mindig feltöltenek. Amikor a csizmámban találok egy félig rágott szaloncukrot, ami bár ízlett a kicsinek, de úgy döntött, éppen ezért inkább visszacsomagolja és nekem adja, mondván, hozta a Mikulás, vagy mikor a 8 és fél éves lányunk úgy dönt, a pénzébõl ajándékot vesz nekünk, elmondhatatlan érzés.

Erzsike mindennap reggel öt órakor kel, és ahogy õ mondja, háromnegyed hatig tart az õ ideje. A többi pedig a gyerekeké. Hetek óta készül a család az ünnepekre és már most biztosak benne, ez is olyan mozgalmas lesz, mint az elõzõek: újra együtt lehetnek.

– Nevelõszülõk vagyunk, nem örökbe fogadtuk a két kicsi gyerekünket. Addig vannak nálunk, míg valódi szüleik vissza nem várják, vagy amire nagyobb az esély, örökbe nem adják õket. Úgy gondoljuk, ekkor fog a gyerekek sorsa végleg révbe érni, és talán egy olyan házaspár is boldog lesz, akinek nem adta meg a sors a gyermekáldást. – Mi lesz, ha elkerülnek a gyerekek és újra megcsörren a telefon? – fordulok felé kérdésemmel.

[REKLAM]

– Nem a józan ész fog dönteni, hanem a szívünk – válaszolja. – Ha hallunk olyan történetet, amitõl összefacsarodik a szívünk, elõfordulhat, újabb gyerekeknek leszünk a nevelõszülei.

ÖTVENEDIK SZÜLETÉSNAPRA KÉT GYEREK AJÁNDÉKBA

– Miután megszületett Zsófi, a harmadik gyerekünk, láttam, bár szépen nõ, de nem kapja meg azokat a pofonokat, amiket meg kell tapasztaljon ahhoz, hogy egészséges felnõtt legyen belõle. Ezért úgy döntöttünk, megszerezzük a férjemmel a nevelõszülõi „vizsgát”. Így is történt, pszichológiai vizsgálatokon vettünk részt, elvégeztük a tanfolyamot, beálltunk a nevelõszülõk közé és vártunk, hogy csörögjön a telefon... Ez végül akkor történt meg, amikor a legkevésbé vártam, az 50. születésnapomon. A jeles alkalomra egy háromnapos lengyelországi utat kaptam ajándékba. Az utazás elõtt egy nappal jelezték, hogy van két gyerek, akiket befogadhatunk. Mikor hazajöttünk, magunkhoz is vettük õket, a hároméves Bogit és Zsoltikát. Õk többet kaptak a sorstól, mint gondoltuk volna. Érkezésük után átrendeztük a lakást, és átszerveztük a család életét. Az elején gondot jelentett az is, hogy szobatiszták legyenek, de amin keresz­tül­mentek, talán ez természetes. 3 évesek voltak, amikor az óvodába elment értük egy fekete autó és elhozta õket. Hogy ez mekkora törést jelentett az életükben, jelzi: 2 és fél év múlva, amikor egy hasonló fekete autó megállt elõttünk, a két gyerek összerezzent, mert elõtörtek bennük az emlékek.

Bruszel Dóra