Nagy Krisztián harmadszor is nekifut az X-Faktornak - „Eddig féltem tőlük”
Nagy Krisztián harmadszor is nekifut az X-Faktornak - „Eddig féltem tőlük”

Hiába jutott tovább 2017-ben és 2018-ban is az X-Faktor mentorházból, Nagy Krisztián minden alkalommal visszalépett az élő show-tól. Bár legutóbb megfogadta, hogy többé nem próbálkozik, most mégis úgy döntött, harmadszor is nekifut a tehetségkutatónak, mert bizonyítani akar magának és a családjának is.

Mostanra érzem úgy, hogy valóban felnőttem a feladathoz. Július 26-án töltöm be a 23. életévemet, tudom, hogy ezúttal sikerülni fog eljutni az élő show-ig. Nemcsak magamnak, hanem főként édesanyámnak szeretnék bizonyítani. Az énekes Horváth Tamást tekintem a példaképemnek, akinek ugyan most már megvan mindene, de ezt a saját erejéből érte el.

„Eddig féltem tőlük”

Bevallom, eddig féltem a mentoroktól, de ezt is le akarom küzdeni. Zárkózott voltam, de már most egyre inkább nyílok meg és hajlandó vagyok betekintést engedni az életembe. Ha sikerül, mindent bele fogok adni. Most még vár rám egy műtét, de aztán csak a versenyre akarok koncentrálni.

Krisztián elárulta, ha lehetne egy kívánsága, akkor szeretné, hogy egyszer Dallos Bogi legyen a mentora. Bár tudja, hogy nem lesz egyszerű az út, amin elindult, hiszen rengeteg negatív kritikát kapott az utóbbi években, de már csak a jövőre koncentrál.

Kaptam már 4 igen-t a mentoroktól, amire mindig is büszke leszek, és hiszem, hogy ez újra sikerülhet. Tudom, hogy amit célként kitűzök magam elé, azt el is érem: kitartó vagyok és magabiztos!