Múzeumok Őszi Fesztiválja a Sóstói Múzeumfaluval

A programsorozatot október 3-án a Lámpás én vagyok! című tanároknak, tanítóknak szóló szakmai rendezvénnyel kezdjük, melynek célja múzeumpedagógiai foglalkozásink bemutatása mellett a kapcsolatfelvétel. Október 6-án rendhagyó alkalmat szervezünk a Kulturális örökségtúrák programhoz kapcsolódóan ELME-FUTTATÁS címmel. Ezen a napon egyéni, családos és baráti közösségek vehetnek részt az Erdei tornapályáról induló közel 4 km-es szakaszon át tartó furfangos, ügyességi "versenyen", ahol mindenki győztes lehet. A végcél a Pálinkaház, ahol frissítővel és kemencés finomságokkal várjuk a résztvevőket, s akinek még kedve támad, az egy kézműves tevékenységre a vendégünk lehet.
Október 15-én kerül megrendezésre a hagyományosnak mondható Teréz-napi találkozó, melyre az óvodapedagógusokat invitáljuk idén is.
DIÁKOK BULI ELŐTT, azaz a 16+ című programunkra középiskolák jelentkezését várjuk a "Tükröm, tükröm..." című testképpel foglalkozó interaktív foglalkozásunkra.
Szintén középiskoláknak szól az Utazó múzeum programeleme, mely során szintén középiskolák érdeklődését várjuk, viszont ekkor MI megyünk ki az iskolákba, s ismertetjük meg Arany János irodalmát a néprajzi vonatkozások tükrében.
Szakmai rendezvényeink és az ELME-FUTTATÁS ingyenes programok, míg a középiskolásoknak szánt rendezvények csak regisztrációs díjjal vehetők igénybe.
További információkat kérni e-mailben (info@muzeumfalu.hu) és telefonon lehet (06-42/479-704).