– Mennyire határozta ez meg a pályáját? – kérdeztem tőle beszélgetésünk kezdetén.
– A szüleim különféle kulturális területeken dolgoztak, ami eleve adott egy érdeklődési kört számomra. Az egyetem olasz, majd magyar szakának elvégzése után azonban a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára jelentkeztem, ami már az én önálló döntésem volt, hiszen színházzal foglalkozók előttem a családban nem voltak. A szüleim széles látókörű emberek, akik szerint a különböző kultúrák megismerésének leghatékonyabb módja a nyelvtanulás, így én is az olaszon kívül beszélek még angolul és franciául. Dramaturgiai munkámban is segítséget jelent ez, hiszen tájékozottnak kell lennem a különböző népek irodalmi alkotásai terén, azaz rengeteget kell olvasnom, lehetőleg az eredeti nyelven, sok esetben pedig fordítani is célszerű ezeket az alkotásokat, ha színpadra kívánjuk állítani. Tanítani is nagyon szeretek, például évekig oktattam a Veszprémi Egyetem színháztudományi szakán, legutóbb a Színház- és Filmművészeti Egyetemen vágóknak tartottam egy vendégkurzust.

A kőszívű ember fiaitól az Énekes madárig

Nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy a főiskolás évei alatt, 1998-tól három nagyon szép évet tölthetett el a Radnóti Színházban Valló Péter rendező mellett, akitől rengeteget tanult. Ezután egy évet a Vígszínházban dolgozott, utána Tatabánya következett, majd 2004 és 2011 között szerződéses dramaturgja volt a nyíregyházi színháznak. Először 2003-ban a nagyon emlékezetes Top Dogs című előadás plakátján olvashattuk a nevét, s azóta is sokszor tudtak remekül együtt dolgozni itt Koltai M. Gábor rendezővel – akinek köszönhetően a színházba került – csakúgy, mint Ladányi Andreával, Tasnádi Csabával vagy Tóth Miklóssal. Ha szabadúszóként is, de a mai napig jó néhány előadás megszületésén fáradozott városunkban azóta is. Különösen emlékezetes volt számára az Amalfi hercegnő, a Tigris és hiéna, amivel egyetlen vidéki színházként a Kortárs Drámafesztiválon is részt vettek a Bárka Színházban, a Tizenkét dühös ember, amit nagyon szeretett a közönség, a Szegény Dzsoni és Árnika, aminek adaptációját ő készítette vagy az Amadeus... De nem csak a színház tölti ki az életét. Az elmúlt évben jelent meg első önálló kötete, kulturális útirajza Velencéről. Több fordítását tették már közkinccsé, például van olyan, amelyik a világ egyik legismertebb festménye, a Mona Lisa történetéről szól. Készülő doktori értekezésének témája a velencei színház. Jelenleg a Stúdió K-ban dolgozik, nyáron pedig alkotótársaival a Zsámbéki Színházi Bázison készülnek színre vinni egy művet.

Megszolgálni a társulat bizalmát

– Amikor elvállaltam a Móricz Zsigmond Színházban a művészeti tanácsadói feladatot, nagyon fontos volt számomra, hogy éreztem a társulat bizalmát, szeretetét. Úgy gondoltam, ez egy olyan felelősség és lehetőség, amivel élnem kell. Nem tudom, hogyan fogom ezt megszolgálni, de minden erőmmel ezen leszek. Most a legsürgetőbb feladatunk a jövő évad programjának kialakítása, ezen dolgozunk ezekben a napokban. Nagyon fontos, hogy tovább tudjuk vinni mindazt, amit az eddigiekben ez a színház kialakított, elképzelt. Olyan rendezőket, darabokat szeretnénk „bekapcsolni”, ami lehetővé teszi a fejlődést a társulat számára is, s élményt jelent a közönségnek. Olyan találkozásokat kívánunk létrehozni színészek és rendezők között, amiből „építkezni” tudnak. Sokat kell tennünk azért, hogy minél többen megismerhessék az itt életre keltett produkciókat.

Sz. Kántor Éva