MTÜ: a kormány európai szinten is kiemelkedően támogatja a turisztikai ágazatot

A kormány turizmust érintő támogatása összességében meghaladja a 800 milliárd forintot, azaz 2 milliárd eurónál is több, ami európai szinten is kiemelkedőnek számít - hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében.

Az MTÜ emlékeztetett a kormányzat döntésére, amely szerint január 1-jétől a veszélyhelyzet végéig továbbra sem kell a szolgáltatóknak turizmusfejlesztési hozzájárulást és idegenforgalmi adót fizetniük.

Az intézkedések meghosszabbításával a cél a járvány által leginkább sújtott turisztikai ágazat terheinek könnyítése, a turizmus-vendéglátásban működő vállalkozások életben tartása és a munkahelyek megmentése abban az időszakban is, amikor a szálláshelyek és éttermek vendégeket nem fogadhatnak - írta az ügynökség, utalva arra, hogy a szektor 400 ezer ember megélhetését biztosítja és a GDP 13,5 százalékát adja.

Az MTÜ ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a kormány döntése szerint a rendkívüli időszakban megállapított, de be nem szedett adót - kivéve, ha annak összege nulla - a vállalkozásoknak be kell vallaniuk.

A gazdaság újraindításában az MTÜ szerint a magyar turisztikai szektor nagy szerephez jut majd, ezért is stratégiai jelentőségű, nemzeti érdek az ágazat támogatása, a vállalkozások helyzetének könnyítése.

 

Forrás: MTI