Most kapott nevet, de már suliba jár a nyíregyházi kisfóka!

Ölben hozták ki a névadó ünnepségre a Nyíregyházi Állatpark kis borjúfókáját a gondozói. A csöppség a Bonifác nevet kapta. Az állatpark az elmúlt hetekben a látogatóktól várt ötletet, hogyan nevezzék el a kisfiút. Mivel anyukája Böbe, apukája pedig a Benny névre hallgat, ezért a gondozók a javaslatok közül szintén egy B kezdőbetűs nevet választottak.

A mai névadón meg is mérték Bonifác súlyát. Közel 10 kilót nyom a csöppség. Az is kiderült, hogy már nemcsak tejet eszik, meg-meg kóstolgatja szülei kedvencét, a heringet.

– Kezdetben szopott – mondta Varga Attila, a Nyíregyházi Állatpark részlegvezetője. – A fókatejre jellemző, hogy nagyon magas a zsírtartalma, tehát már attól nagyon ütemesen tudnak nőni. Most következett el az az időszak, hogy meg kell szoknia a halat, és akármilyen furcsa, azért egy fóka nem feltétlenül szereti a halat, úgyhogy ő is még csak fintorogva nézegeti.

További képekért kattintson a fotóra!

Egyáltalán nem tart az emberektől a kisfóka. Ez annak köszönhető, hogy a gondozók mindennap kétszer tréningeznek Bonifác szüleivel, hiszen ők a nyíregyházi fókashow sztárjai. A kicsi így megfigyelőként részt vesz a „képzéseken”. Azt is lehet mondani, születésétől kezdve fókasuliba jár. Nem csoda, hogy azonnal belopja magát a látogatók szívébe.

Bonifác jelenleg négyszer kap enni. Ha így gyarapszik a súlya, kifejlett bikaként akár 80–100 kilogrammosra is megnőhet. A trénerek szerint gyorsan is tanul, így a tervek szerint egy éven belül őt is látni lehet majd a fókashowban.

Z. Pintye Zsolt

(Fotó: Trifonov Éva)