Móricz Színházi Estek a Bencs Villában – A programok java még csak most jön!

Móricz Színházi Estek a Bencs Villában – A programok java még csak most jön!
Fotó: Móricz Zsigmond Színház

Móricz Színházi Estek – akár így is összefoglalhatjuk négy hét Bencs Villa-beli eseményeit. Úgy alakult, hogy négy egymást követő esten is a Móricz Zsigmond Színház művészei mutatkoznak be, két zenés és két beszélgetős közönségtalálkozón.

Július 23-án az Orpheum Madams adott fergeteges koncertet, a közönség egy része – lévén, hogy bent minden székre jutott néző – az erkélyen ült vagy állt, hogy ha nem is látja, legalább hallja, milyen műsort ad három színésznő: Kosik Anita, Nyomtató Enikő és Dézsi Darinka, valamint zenésztársaik: a dobok mögött ülő Papp Csaba, a nagybőgőt pengető és zongorázó Simon László, a klarinétművész Ignácz László és a gitáros Karap Zoltán, akiket ugyancsak erős szálak kötnek a Móricz Zsigmond Színházhoz, mivel az elmúlt években számos előadásban, vagy épp felolvasó színházi esten működtek közre.   

Július 30-án a színház egyik színész házaspárja – Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő – lesz Kováts Dénes vendége, aki programokkal, tennivalókkal zsúfolt életükről, egymásra találásukról, segítőkészségük motivációiról éppúgy faggatja majd őket, mint szerepekről, valamint a színész lét szépségeiről és árnyoldalairól.

Az augusztus 6-i Többszemközt est vendége Kuthy Patrícia lesz, ugyancsak beszélgetős est keretében. Kováts Dénes többek között egyetemi éveiről, a színészmesterségről, s arról kérdezi a közkedvelt színművésznőt, hogy a megvalósult fókapuszin kívül mi szerepel még a bakancslistáján, miért szereti Görögországot, de szó esik majd a Csendes-óceánról és hobbikról is, továbbá arról, milyen volt többször is Rák Zoltán feleségének lenni.

Rá egy hétre Kosik Anita lép a Bencs Villa pódiumára, ezúttal az Énekes madár címet viselő önálló esttel. Augusztus 13-án az érdeklődők végig kísérhetik pályájának, „zenei egyedfejlődésének” főbb állomásait: dalokkal elmesélve. Lesz ott minden: a népdaltól az operetten és a popon át a musicalig, Ella Fitzgeraldtól Cserháti Zsuzsáig. Anitát ismerve igazi örömzenét várhatunk! Az est megvalósításában Pelyhe Zsuzsa és Csernák Tibor zongoristák, valamint Gulácsi Tamás színművész lesznek segítségére.

 

Jegyek június 30-ra és augusztus 13-ra elővételben:

Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyirodája, Nyíregyháza, Országzászló tér 6.
Tel.: 06-42/507-006, 06-20/233-2926

(csak hétköznap)

Bencs Villa, 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 54.

Tel.: 06-20/461-4551

(hétfő és csütörtök kivételével minden nap)

Valamint szabad hely függvényében az előadás előtt a helyszínen, továbbá online: http://www.moriczszinhaz.hu/p/online-jegyvasarlas.html

A Többszemközt Kuthy Patríciával c. est INGYENES, de regisztrációhoz kötött!
Kérjük, hogy részvételi szándékukat jelezzék
telefonon: 06-20-461-4551 vagy
e-mailben: info@bencsvilla.hu