Modernizálódó ETAP-os rendelők

Legfeljebb 400.000 forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhattak szeptember 30-ig azok a praxisok, amelyek Nyíregyháza területén területi ellátási kötelezettséggel működnek. Jászai Menyhért alpolgármester a Nyíregyházi Televízió kérdésére elmondta, a pályázók számát figyelve megállapítható, nagyon népszerű volt az etap-os a program. Kifejtette, hogy 49 háziorvos pályázott és 62 pályázatot nyújtottak be a tavalyival együtt. Ez nagyon fontos, hiszen a városban 102 háziorvosi praxis van, gyermek, felnőtt-, illetve fogorvosi praxisok, ezek közel fele pályázott.

Az orvosok minden olyan eszközre pályázhattak, ami a praxis keretében a betegek kiszolgálását jobbá és korszerűbbé teszi. Így többek között sterilizáló eszközökre, bútorzatra, számítógépre, orvosi műszerekre, akár előtető építésére, de olyan nyertes pályázó is volt, aki a rendelőjében teljes fűtéskorszerűsítést valósított meg, noha ez hitellel párosult. Az elvárás annyi volt, hogy bent a rendelőben, illetve szorosan a praxishoz kötődjön az adott beruházás.

A napokban adták át a megújult "kis sztk" épületét

Az önkormányzat emellett pályázati finanszírozással 60 millió forintot költött az egészségügyi alapellátás fejlesztésére. A projekt részeként összesen 9 felnőtt és gyermek háziorvosi rendelő és azok egyéb helyiségeinek felújítása történt meg. A fejlesztés közel 16 000 nyíregyházi lakos számára biztosítja, hogy megújult környezetben részesüljenek az egészségügyi alapellátásban. „Nyíregyháza Város kilenc közintézményének energetikai fejlesztése” című projektje részeként pedig a Városi Rendelő, az úgynevezett Kis SZTK is megújulhatott.