Minősítő gyakorlat nyíregyházi szakértőkkel

Tavaly, az önkéntes tűzoltó egyesületek közül a megyében elsőként a demecseriek szerezték meg az egy évig érvényes jogosítványt az önálló beavatkozáshoz, kedden pedig újabb minősítés megszerzésével újabb egy évre érvényes ez a fajta jogosultság.

A gyakorlat során az egyesület tagjai két feladatot hajtottak végre. Elsőként a műszaki mentést, ahol a gépkocsiba beszorult személyeket mentettek, majd a kigyulladt gépkocsit oltották.

A feltételezett helyzet szerint Demecserben, a Szabolcsvezér úton egy személygépkocsi az árok szélén álló fának ütközött, majd az árokba borult. Az ütközés következtében a fa a gépjárműre dőlt. A személygépkocsiban utazók a járműbe szorultak. A gépjármű üzemanyagtartálya megsérült, az üzemanyag szivárgott belőle. A kárhelyszín megközelítését a személygépkocsi által az úttestre kidöntött fa nehezítette.

Az elsőnek kiérkező egység feladata volt a favágás, a gépkocsiba való bejutás, a sérült kiemelése és biztonságos helyre történő elhelyezése.

Az életmentés végrehajtását követően az áramtalanítás során elektromos szikra keletkezett, ami meggyújtotta a kifolyt üzemanyagot.

A keddi minősítő gyakorlatot a Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség szervezte és a megyei tűzoltósági főfelügyelő, Leskovics Zoltán tűzoltó alezredes minősítette és megfelelőre értékelte, így újabb egy évig önálló beavatkozásra lett jogosult a megyében a Demecser ÖTE.