A honvédelem kérdése nemzeti ügy, Magyarországnak szüksége van a hazájuk iránt elkötelezett, jól kiképzett katonákra – többek között erről is beszélt nyíregyházi előadásában dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter. A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program fókuszában a katona áll, de a technikai eszközök folyamatos megújítása is évek óta a prioritások között szerepel.
A MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központjának szervezésében látogatott Nyíregyházára dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Dr. Kovács Ferenc polgármester és dr. Szabó Tünde, valamint dr. Vinnai Győző nyíregyházi országgyűlési képviselők társaságában megismerte többek között a felújított Kállay-házat a belvárosi Kulturális Negyedben. Benkő Tibor egy előadást is tartott Nyíregyházán, amelyben kiemelte, a honvédelem kérdése közös ügyünk, a hon védelme minden állampolgár feladata.
Középpontban a katona
A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program fókuszában a katona áll, kiemelt cél az egyéni harcászati felszerelés korszerűsítése, a katonák megbecsültségének növelése, az illetmények emelése, a kiszámítható életpálya biztosítása. A program elsődleges célja a korszerű eszközökkel felszerelt, a kor biztonsági kihívásainak megfelelő válaszokat adó honvédség létrehozása. Összhangban van a katonai hagyományok ápolása és a korszerű haditechnika üzemelése, de fontos a szakszerűen felkészített állomány. A prioritások között szerepel a technikai eszközök megújítása, amely a Magyar Honvédség teljes fegyverrendszerét érinti. A személyi állomány képzése és továbbképzése fontos feladat, hiszen a korszerű eszközök használatához elengedhetetlen a megfelelően képzett humánerőforrás.
„Szükségünk van a hazára”
„Van hazánk, amelyet óvnunk és védenünk kell, ahogy említettem közös erővel. Erről szól a katonák hivatása is, de hogy ezt a feladatot végre tudjuk hajtani, hogy valóban legyen Magyarországnak olyan képessége, ami 174 évvel ezelőtt megszületett, 1848-ban, hogy ennek nyomdokain tudjunk haladni és ne feledkezzünk el az előző korszakokról, hogy hogy kerültünk mi ide, a Kárpát-medencébe, hányszor kellett elődjeinknek, őseinknek és hőseinknek küzdeni, hogy Magyarország és a magyarság fennmaradhasson. Márpedig a mi célkitűzésünk azonos, nekünk szükségünk van erre a hazára, szükségünk van azokra az értékekre, amelyet elődeink és mi magunk is megtermeltünk és létrehoztunk, megalkottunk, hogy gyermekeink, majd leszármazottaink tudják ennek gyümölcsét élvezni” – mondta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter nyíregyházi előadásán.
Ehhez viszont nemcsak elhivatott katonákra van szükség, hanem olyan városokra is mint Nyíregyháza, amit 1869-től katonavárosként emlegetnek – tette hozzá dr. Benkő Tibor.
Nyíregyháza, a katonaváros
Amikor bezárták az utolsó laktanyát, már akkor tudták, hogy visszaállítják majd a katonaság presztízsét Nyíregyházán. Ez az elmúlt években el is kezdődött, többek között azzal, hogy 2018-ban Nyíregyházán létrejött a 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred, ahol 2022. év elején is 24 önkéntes tartalékos katona kezdte meg a kiképzést.
Szükség van a katonaságra
A honvédelmi miniszter arról is beszélt előadásában, hogy a legnagyobb gond nem a sorkatonai szolgálat megszüntetése volt 2004-ben, hanem a hadkötelezettség elfelejtése.
„Magyarországnak szüksége van egy erős, ütőképes magyar honvédségre, korszerű modern technikai eszközökkel felszerelt, a hazájuk iránt elkötelezett, jól kiképzett katonákra, akik esküjükben azt fogadják, ha kell, életüket áldozzák ezért az országért, az ország érdekeiért és annak szabadságáért” – tette hozzá a miniszter.
Nyitottak a fiatalok
„A Honvédelmi Haderőfejlesztési Program, a honvédelem kérdése nemzeti ügy, mert ahhoz, hogy olyan katonáink legyenek, akikről én beszéltem, annak az előkészületi munkálatait valahol gyerekkorban kell elkezdeni, ezért indítottuk el a hazafias honvédelmi nevelést, ami példaértékű. Amikor azt mondjuk, hogy a mai generáció, a mai fiatalság már nem olyan, mint mi voltunk, az nem baj, sőt, az a jó. Az baj, ha azokat az attitűdöket nem viselik magukon, amit mi szeretnénk, de az, hogy ők másként gondolkodnak, másként látják a világot, az nem baj, és az sem igaz, hogy nem fogékonyak a honvédelem ügyére” – emelte ki dr. Benkő Tibor.
Látogatás a kollégiumban
A honvédelmi miniszter ellátogatott a 2021 szeptemberében nyílt vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiumba is, ahol több mint húsz diák kezdte meg középiskolai tanulmányait. A tanulók Nyíregyháza különböző iskoláiban tanulnak, de honvédelmi nevelést kapnak a kollégiumban. A diákok reggel hatkor kelnek, 10 perces tornával indítják a napot, majd reggeli után 7 órakor indulnak az iskolába. Amikor délután visszatérnek, formaruházatot viselnek. A tervek között szerepel, hogy Nyíregyházán ne csak kollégium, hanem honvédelmi középiskola is működjön.