Minden ígéret csak annyit ér, amennyi megvalósul belőle!

Komoly fejlesztések valósultak meg ebben az évben a Speedway Ringen. A salakmotorpályán rendezik október végén a magyar bajnokság zárófutamát, de idén már több rangos nemzetközi verseny házigazdája volt a létesítmény. 

Áprilisban MACEC Kupa, Májusban EB-kvalifikáció, júniusban GP-kvalifikáció, júliusban páros EB elődöntő, szeptemberben pedig U19-es EB döntő házigazdája volt a Nagyhalász Speedway Ring. És még nincs vége a sorozatnak, október 29-én a szlovén-magyar bajnokság záróversenyét rendezik a pályán. Hat rangos esemény házigazdája 2022-ben a Speedway Ring. A pálya tulajdonosa azonban nem csak a rendezésre, hanem a fejlesztésekre is nagyon büszke. 

- Azt szokták mondani, hogy minden ígéret csak annyit ér, ami megvalósul belőle. Mi igyekeztünk jó versenyeket idehozni, és sokat fejleszteni az elmúlt hónapokban az infrastruktúrán is. Egy több hektáros parklót építettünk a pálya mellett, hogy ne kellejen olyan sokat gyalogolniuk a nézőknek, és elkészült a villanyvilágítás is. Erre a globális felmelegedés miatt is szükség van, így nyáron később kezdődhetnek a versenyek. A tervek szerint október 29-én a magyar-szlovén bajnoki futam végén már bekapcsoljuk a reflektorokat. A versenyek között pedig EB és GP kvalifikáció és korosztályos EB döntő egyaránt szerepel, komoly versenyzőkkel – mondta Albók József.

A pálya jól vizsgázott idén, pedig volt hogy nyáron hónapokig nem volt csapadék, az U19-es EB döntőn viszont épp ellenkezőleg, szinte egész nap esett. Az alácsövezéseknek és a pálya minőségének köszönhetően viszont megtarthatták a versenyeket. Albók József viszont nem csak ezért lehet elégedett. 

- Amire a legbüszkébb vagyok az az, hogy Fazekas Dennis bemutatkozhatott a GP-ben. Kevés magyar motoros mondhatja ezt el magáról, ám klubunk versenyzője ott lehetett egy futamban. Ez nagyon jót tesz a honi salakmotorsportnak is. Szerencsére vannak új tehetségek is, Stefáni Patrik épp október végén tesz majd vizsgát 500-as motorral, bízunk abban, hogy sikeres pályafutás előtt áll ő is – tette hozzá Albók József.

A nyíregyházi Stefáni Patrik mellett a debreceni Lovas Zoltán is következő generáció tagja. Patrik gyakorlatilag salakmotorversenyeken nőtt fel, hiszen édesapja, Stefáni László, és a nagybácsi Stefáni Attila is kiváló versenyző volt.