Milliárdos tartozást halmozott fel a szabolcsi vállalkozó

Tipikus esettel találták szembe magukat a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói. A likviditási gondokkal küzdő cég vezetője egyetlen termelő eszközét kivonva, bedöntötte adóssággal terhelt cégét, hogy felvirágoztasson egy másikat. A pénzügyi nyomozók csődbűncselekmény gyanúja miatt indítottak nyomozást az ügyvezető ellen, aki egy 190 millió forintért lízingelt munkagépet papíron évekre bérbe adott egy, az érdekeltségi körébe tartozó másik cégnek. A gépet a valós értékénél jóval kevesebbért adták bérbe, és azt is csak névlegesen, hiszen a bérleti díjat valójában senki nem fizette meg.

Ahogy a „kölcsönkapott” gép munkájával az egyik cégét fellendítette, úgy halmozta adósságát a másik. A pénzügyi nyomozók a vállalkozót csődbűncselekmény miatt gyanúsítottként kihallgatták, és előterjesztést tettek a hitelezők pénzén gazdagodó cég ingatlanjainak és bankszámláinak zárolására.

A gyanúsított akár 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetést is kaphat.