Mikulás ünnepség a Nyíregyházi Törvényszék dísztermében

A bírósági dolgozók gyermekei és unokái szép számban vettek részt az idei ünnepségen, ahol a gyerekek verssel, közös énekléssel köszöntötték a Mikulást. A bátor, önként jelentkező fellépők nagy tapsot kaptak a nézőktől.

A rövid produkciók után a Mikulás több, mint 100 gyermek részére osztotta ki a várva-várt csomagot. Azoknak az apróságoknak, akik nem tudtak eljönni az ünnepségre, más úton juttatta el az ajándékát a Mikulás. A szülők, nagyszülők által készített sütemények nagy sikert arattak a kicsik és felnőttek körében.