Micsoda kálvária: „Magyarok voltunk, mennünk kellett

Napra pontosan holnap lesz 70 éve, hogy április 22-én befutott az elsõ szerelvény a szlovákiai magyarokkal a nyíregyházi vasútállomásra. A csehszlovák–magyar lakosságcserével családokat, rokonokat, ismerõsöket szakítottak el egymástól, akiknek egyik napról a másikra hátra kellett hagyniuk lakásukat, vagyonukat, és egy másik országban kezdtek teljesen új életet. Hét évtized telt el azóta, de az emlékeket kitörölni soha nem lehet – vallják az áttelepítettek...

TÍZEZREKET TELEPÍTETTEK ÁT

A csehszlovák–magyar lakosságcsere egyezmény a második világháború utáni években született államközi szerzõdés, amelynek értelmében felvidéki magyarok tízezreit telepítették át Magyarországra, és ezzel egy idõben magyarországi szlovákok települtek át Csehszlovákiába.
– A második világháború után a Benes-dekrétumokkal a felvidéki magyarokat megfosztották állampolgári jogaiktól és több mint negyvenezer embert hurcoltak csehországi kényszermunkára, amely a csehszlovák–magyar lakosságcsere egyezmény kikényszerítéséhez vezetett.

– Én még gyerek voltam, nem fogtam fel, mi történt, de a szüleimnek és a testvéreimnek nehezebb volt felejteni. A kitelepítéssel nagyon sok barátság szétszakadt. Még minden eszemben van. Éjszakánként, amikor nem tudok elaludni, mindig azt mondom magamnak: „Gyere Kati, megyünk haza!” Ilyenkor mindig visszatérek gondolatban Andódra. Az olyan jó. Gyakran eszemben van, amikor a Kálvária körül játszottunk. A libákra kellett volna vigyáznunk, de mi hagytuk, hadd szaladgáljanak. Aztán mikor kijátszottuk magunkat, együtt fürödtünk velük a cérgátban. A kitelepítést követõen húsz évvel késõbb, 1967-ben mentem vissza elõször látogatóba Andódra, de csak pár napra. Azóta többször jártam Szlovákiában, igaz, a régi házunk már nincs meg. Szeretek visszaemlékezni a régi történetekre és mesélni az andódi gyerekkorunkról – emlékezett vissza az egyik áttelepített.

MÉG A GYEREKEKET IS ÜDÜLNI VITTÉK

Mi vezetett a lakosságcseréhez? Hogyan buzdították az itteni szlovákokat az áttelepülésre és miért kellett a Csehszlovákiából kitelepítetteknek tömegszállásokon élniük? Mindezekrõl az évforduló kapcsán a téma szakavatott kutatójával, Bánszki Hajnalkával, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár igazgatóhelyettesével beszélgettem.

Bánszki Hajnalka

– 1946. február 27-én írták alá a lakosságcsere egyezményt. Ennek értelmében az év márciusában csehszlovákiai összeírók jelentek meg Magyarországon, akik az itteni szlovákokat áttelepítésre buzdították. Propagandafilmjeiken gazdag legelõket és termõföldet, prosperáló ipart mutattak be. Országos egyesületek, táncegyletek járták az országot, és azonnali anyagi segítséget kínáltak az áttelepülni vágyóknak. Mindemellett a gyermekeket üdültetni, a felnõtteket pedig csehszlovákiai körútra és próbamunkára vitték, bizonyítva, hogy milyen szép életkilátások várnak rájuk, ha az áttelepülés mellett döntenek.
A magyarországi szlovákoknak még azt is megígérték, hogy azokat a rokonaikat, akiket a Szovjetunióba hurcoltak kényszermunkára, újra viszontláthatják majd, ugyanis el tudják érni a szovjet vezetésnél, hogy Csehszlovákiában újra egyesülhessen a család. Nyíregyházáról nagy többségében a legszegényebbek döntöttek az átköltözés mellett, akik Csehszlovákiában remélték életkörülményeik javulását. Ezzel szemben Csehszlovákiából föld- és háztulajdonnal bíró, korábban biztos megélhetéssel rendelkezõ magyarokat telepítettek a városba, akiket itt igen rossz körülmények vártak.
–1948 tavaszán még sokan tömegszálláson laktak, mások pedig szinte lakhatatlan házakban éltek. Gyakran ajtó, ablak is hiányzott róluk, tetõ nem volt, alapvetõ javításokat kellett végezni rajtuk. A Nyíregyházán várható rossz lakáskörülményekrõl hamar tudomást szereztek az áttelepítésre várók, így sokszor tiltakoztak a számukra kijelölt hely ellen. Volt egy olyan transzport, amelynek már elindítása után, a határon sikerült elérnie, hogy végül az ország egy más részébe irányítsák. Sokan kérték a letelepítés után is a házcserét. Folyamatosak voltak a kérelmek azért is, mert elõfordult, hogy különbözõ idõben áttelepített családtagokat egymástól távol telepítették le. Az áttelepítési kormánybiztosság és a földhivatal nem bírt ezzel a mennyiségû cserével, így egy idõ után szigorúbb feltételekhez kötötték a telephelycseréket. Nem tudjuk pontosan, hogy hány felvidéki magyart telepítettek át a lakosságcsere keretében Nyíregyházára. Az 1949-es népszámlálás idején Nyíregyházán 1018, Szabolcs megyében pedig összesen 1595 olyan lakos élt, akik lakhelye 1938 márciusában Csehszlovákiában volt.
Az igazgatóhelyettes azt mondja, sajnos nagyon kevés figyelmet kap a téma és viszonylag kevesen is mennek azt kutatni a megyei levéltárba, pedig tudnak adatokkal szolgálni. Hogy egyszer kapnak-e kárpótlást a kitelepített „magyarok”, még sok kérdés övezi, addig maradnak az álmok és az éjszakák, amikor, ha csak gondolatban is, de vissza lehet térni a „kálvária köré”, az andódi cérgát mellé...

5752 PERCET VESZTEGELTEK

– Nyíregyházán az összeírások szerint kicsivel több mint 6000 fõt bírtak rá az áttelepülésre. A csehszlová­kok 4500 fõre számítottak és végül ennyi is költözött ki, többnyire Lévára és környékére. Az elsõ szerelvény április 11-én indult meg... Mindezzel párhuzamosan pedig Szlovákiából Nyíregyházára fõleg az érsekújvári és galántai járásból telepítettek magyarokat, legtöbbeket Andódról, Diószegrõl, Taksonyfalváról és Naszvadról. Az elsõ szlovákiai magyarokat szállító transzport április 22-én érkezett meg. A lakosságcsere nehezen indult meg, a hivatalok felkészületlenségét súlyosbította az áprilisi esõs idõ is. Ilyen körülmények között fordult elõ az is, hogy egy felvidéki kitelepítetteket szállító szerelvény 5752 percet vesztegelt a debreceni pályaudvaron, mielõtt befutott a nyíregyházi állomásra.

(Szerző: Bruszel Dóra)