Micsoda augusztus és szeptember! Egymást érik majd a programok
Micsoda augusztus és szeptember! Egymást érik majd a programok

A kultúrát és a sportot kedvelők is hátradőlhetnek, nem kell elutazniuk az elkövetkező két hónapban, hogy ezekből csemegézzenek, mert bőséges lesz a kínálat Nyíregyházán is. S ebben a felsorolásban még benne sincs a Rózsakert Szabadtéri Színpad folytatódó programsorozata, a Mandala jubileumi nyári fesztiválja, a Zene Sóstón koncertsorozata, az Orgonák Éjszakája hétvégi rendezvénye, vagy éppen az önkormányzati Tér-Zene program. Részletek minden esetben: a nyiregyhaza.hu városi webpor­tálon.

Augusztus 12-13. Jósavárosi Napok

Augusztus 12-én 15 órától fókuszban a sport a Jósavárosi Művelődési Házban és az előtte lévő sétányon, ahol lesz többek között tartásjavító torna, MediBall, és még jóga is. Másnap szintén 15 órakor kezdődnek a programok, méghozzá az Ungvár sétány 1–17. szám előtti sétányrészen. Citera- és énekegyüttesek, valamint tánccsoportok is fellépnek majd.

Augusztus 15–21. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál

Ebben a hónapban 14. alkalommal rendezik meg a Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivált és Mesterkurzust Nyíregyházán. Augusztus 15. és 21. között Észtországtól az USA-ig, 7 ország közel 800 énekese lép majd föl templomi koncertek, folklór est és nagyszabású gálaműsor keretében Nyíregyházán és a környező településeken.

Augusztus 17–19. One Belt One Road Világkupa Nemzetközi Kerékpáros Verseny

A harmadik magyarországi junior világkupa, a One Belt One Road Nations’ Cup Hungary augusztus 17-én rajtol. Az ifjúsági korosztály legjobbjai a három versenynap alatt 232,8 kilométert abszolválnak. A Nations’ Cup futamain válogatottak, regionális és klubcsapatok vesznek részt. A magyarországi viadal – a tízfordulós sorozat kilencedik állomásaként – egy egyéni időfutamból és két országúti mezőnyszakaszból áll majd augusztus 17. és 19. között. A verseny egy 3,8 kilométeres prológgal kezdődik Nyíregyházán, majd másnap Nyíregyháza és Ibrány között egy 111,6 kilométeres mezőnyetap várja a kerekeseket. A zárónapon Vásárosnaményból indul a karaván, a cél természetesen Nyíregyháza, ezúttal 117,4 kilométert megtéve. A verseny központja tehát Nyíregyháza lesz.

Augusztus 20. Államalapító Szent István Ünnepe

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata államalapító Szent István tiszteletére 2022. augusztus 20-án (szombaton) 17 órától ünnepséget rendez a Váci Mihály Kulturális Központ színháztermében, majd a Kossuth téren.

Az ünnepi műsor köszöntővel kezdődik, majd megszentelik az új kenyeret, átadnak kitüntetéseket és fellép a Cantemus Kórus. Ezt követően a Kossuth téren folytatódnak a programok. Ott többek között a Swing á la Django, valamint Pápai Joci koncertjét is láthatják, hallhatják majd. Az ünnepi hétvégére a Sóstói Múzeumfalu is színes programmal készül.

Augusztus 26. – szeptember 3. VIDOR Fesztivál

Hat helyszínen, több mint húsz előadást láthat a közönség az augusztus 26-tól szeptember 3-ig tartó VIDOR Fesztiválon. A versenyprogramban változatos műfajú darabokat mutatnak be a meghívott színtársulatok, és természetesen lesznek koncertek is.

Augusztus 28. II. futófesztivál

A 2021-es év I. Nyíregyházi Futófesztivál sikere után 2022-ben ismételten megrendezik. Ezúttal is az egészségfejlesztés és a környezetvédelem fontosságára való felhívás lesz a kiemelt cél.

Szeptember 10-11. IV. Nyíregyházi Extreme Trail Weekend Terep­aka­dályfutás és Terepfutás

Csak keveseknek adatik meg, hogy ősszel csúszdázzanak az Aquarius Parkfürdőjében. Nos, az Extreme Trail Hungary Sportegyesület versenyén az akadályfutás egyik legbulisabb része, a csúszda sem marad majd ki.

Szeptember 10. Csillagfutás

Felejthetetlen éjszakai futás a csillagok alatt Nyíregyházán, a megújult Bujtosi Városligetben. A rendezvény megszólít mindenkit kortól és nemtől függetlenül. A Csillagfutásra bátran jelentkezhetnek azok is, akik a távot nem tudják végigfutni, ők a fényárban pompázó Bujtosi-tó partján gyaloglással teljesíthetik a távot. A Csillagfutás az egészség megőrzésén túl, nemes célt szolgálva, minden évben a daganatos megbetegedések elleni küzdelem egyik területét is támogatni kívánja.

Szeptember 24. Bringaváros

Nyíregyháza MJV Önkormányzata a BringaSziget szervezésében szeptember 24-én immár 5. alkalommal rendezi meg a 10 településrészt és a belvárost összekötő családi szabadidős sportrendezvényt, a „Bringavárost” Nyíregyházán.