Mesemaraton

Második alkalommal rendezték meg a Mesemaraton című rendezvényt a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában. Ezen alkalommal a 2. A osztályos tanulók töltötték az éjszakát az iskolában. Az intézmény pedagógusai kiemelten fontosnak tartják a gyerekek egészséges lelki fejlődésében a népmese szerepét.

– Szeretnénk felhívni a szülők, az emberek figyelmét arra, hogy a mai rohanó világban, amikor a gyerekek számítógéppel, videóval, televízióval dolgoznak, igen is helye van a népmeséknek, különösen a magyar népmeséknek, hiszen az olvasott mese szépségét semmi sem pótolhatja – mondta Kovács Tamásné tanítónő.

A szülők együtt készültek a gyerekekkel az estére. Feldíszítették a termet és finomabbnál finomabb szendvicseket és süteményeket készítettek.

– Ilyenkor decemberben, advent időszakában szeretnénk nekik kedveskedni, és egy másik programmal is készültünk, hiszen éjszaka bent alszunk a tanteremben, de holnap adományt viszünk a NyírPlázába, ahol a Vöröskereszt átveszi tőlünk ezeket a gyönyörű szépen becsomagolt ajándékokat – mondta Timándi Tünde tanítónő.

A gyerekek nagyon élvezték a Mesemaratont, ők először vettek részt ezen a rendezvényen.

– Nagyon jó, nagyon jól érzem magam, és az is tetszik, ahogy a gyerekek mesélnek és a felnőttek. Magyar órán is sokat mesél a tanár néni, és mi is olvasunk. Most pont a mesék birodalmában járunk – tette hozzá Kácsor Luca.

A tanár nénik elmondták, jövőre is megszervezik ezt a programot, mert nagy sikernek örvend, mind a gyerekek, mind pedig szüleik körében.

Kanócz Rita