A tüneményes Andersen-mese színpadi adaptációjának írója és rendezője Sediánszky Nóra, a Móricz Zsigmond Színház művészeti tanácsadója, akinek hasonló módon létrejött A név: Carmen című előadása több országos elismerést is szerzett teátrumunknak az előző évadban. Ez lesz az első gyermekek számára készült munkája.

– Egészen kicsi korom óta szeretem Andersen meséit – nyilatkozta lapunknak.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Trifonov Éva

– Azt hiszem, úgy négy-, ötéves korom körül, diafilmen találkoztam először ezzel a történettel, vagyis épp egyidős lehettem azokkal a gyerekekkel, akiknek elsősorban szánjuk ezt az előadást. Akárcsak A vad hattyúk vagy a Hókirálynő hősnője esetében, itt is egy fiatal lány áll a mese középpontjában, akinek hosszabb fejlődési folyamaton kell átmennie, bejárni egy hosszú és nehéz utat, ami a szeretetről, a mások iránti felelősségvállalás megtanulásáról szól. Bár más-más módon, de mindnyájan megtanulják az önfeláldozást, azt, hogy mit jelent felnőttként szeretni, akár le is mondani arról, akit szeretünk, ha nem lehet másképp... A kis hableány a mindnyájunkat vonzó, misztikus tengeri világból elvágyódik a földi lények világába. Mi, művészi pályán mozgó emberek általában szintén egyfajta határterületen, sajátos „senki-földjén” élünk: a polgári léttel gyakran nehéz a mi szabálytalanabb életpályánkat, ritmusunkat összeegyeztetni, a kis hableány is így van ezzel a maga közegében; idegenül mozog benne, sehogy sem találja a helyét. Amikor komoly nehézségek árán eljut az emberek világába, akkor sem lesz boldog, mert nem talál igazi otthonra, társra. Mert az álmok a valóságban nem teljesen úgy működnek, ahogy elképzeljük...

Andersen meséjéből indul ki

Mint Nóra elmondta, bár sok lírai rész van a darabban, de rengeteg alkalmat nyújt a játékosságra, a humorra is, ami nagyon fontos egy kicsiknek szóló történetben. Abból a szempontból ősbemutatónak tekinthető az anyag, hogy a saját adaptációját használja. Soha nem készített még gyermekelőadást, így félt attól, nehogy túlságosan felnőtt fejjel fogalmazzon, ezért megtekintett néhány feldolgozást, főként filmeket, de alapvetően Andersen meséjéből indult ki. Augusztus végén fogott az íráshoz, amikor már konkrét elképzelés volt arról, hogy milyen világban játszódik majd a történet, hogyan szeretné majd megjeleníteni. Mivel rendezője is az előadásnak, ugyanazt érezte, amit a Carmennél is: íróként olyan feladatot adott magának, amellyel rendezőként nehéz lesz megbirkóznia.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Trifonov Éva

Szerencsére olyan alkotótársak, színészek voltak a segítségére, akikkel gyümölcsözően tudtak együtt gondolkodni. A próbafolyamat végén elmondhatja, remélhetőleg az fog megjelenni a színpadon, amit elképzelt, amikor erre a történetre gondolt. Kissé talán komolyabb, líraibb hangvételű előadás lesz, de kiváló színészkollégái: Szabó Márta, Horváth Sebestyén Sándor nagyon sok eredeti színt visznek a történetbe, a címszerepben pedig Schmidt Sára lenyűgöző, átszellemült alakítást nyújt.

Fülbemászó dallamok

– A kerettörténetben egy testvérpár meséli el gyermekkoruk egyik kedvenc meséjét a kicsiknek, illetve önmaguknak, mintegy nosztalgiázva, visszatérve a közös múltba. Ilyen módon először két civil ruhás szereplőt látunk a színpadon, akik később Véber Tímea igényes és választékos jelmezeiben jelenítik meg a különböző karaktereket – folytatta.

Sediánszky Nóra a jelmezelfogadáson.

Fotó: Jankó Annamária

– Nem akartam túlságosan meseszerű jelmezeket, hogy megmaradjon a színészek természetes lénye, kifejező játéka is, ami számomra mindennél vonzóbb egy előadásban. A mai napig elbűvöl, ha a színész lényével, emberségével, nem csupán egy adott szereppel találkozom a színpadon, s azt tapasztaltam, a gyermekek is szeretik ezt. Egy szép, kissé már elöregedett vidéki ház télikertje jelenik meg Boldizsár Zsolt míves díszletében, amelyben sok-sok növény, egy régi lábas kád és egy kovácsoltvas pad is megtalálható. Nyitrai László nagyon szép, érzékeny, már-már slágerként felcsendülő dalokat készített számunkra, amelyek sokáig a fülünkben csengenek a próbák után is. Reméljük, hogy művészi, s talán kicsit előremutató élményt is kapnak majd a gyermekek!

Sz. Kántor Éva