Mentor rendőrnap

A Vécsey Károly Általános Iskola tanulói számára valósággá vált egy kis időre az, amit eddig csak a filmekben láttak. Kezükbe foghatták a rendőrök munkaeszközeit, rendőrautó bemutatón és ujjlenyomat vizsgálaton vehettek részt. A gyerekek megismerkedhettek a nyomozók munkamódszereivel, kipróbálhatták a részeg szemüveget és előadásokat hallgathattak meg a bűnmegelőzés szerepéről.
A programot a Mentor Alapítvány szervezte az oktatási intézményben. Az alapítvány sikerrel pályázott a város rehabilitációs program kísérő elemére, és 2 millió 975 ezer forint támogatásban részesült a rendezvényei lebonyolításához. A szervezők úgy vélték, fontos, hogy már a legkisebbek is tudjanak a társadalomban jelen lévő problémákról.

Ágoston Péter, a Mentor Alapítvány alapítója azt mondta a Nyíregyházi Televízió Híradójának, a bűnmegelőzés, a családon belüli erőszak és a drogproblémák megelőzésének érdekében tartják ezeket az előadásokat.
Az iskolások a különböző bemutatókon kívül közlekedésismereti tudásukról is számot adtak, KRESZ- totót töltöttek ki és kerékpáros ügyességi versenyen vettek részt. Az ifjúságvédelemmel összefüggő bűnmegelőző délutánt az iskola is támogatta, helyet és időt biztosított a lebonyolításhoz.
Kindruszné Stefán Erika, a Vécsey Károly Általános Iskola tagintézmény vezetője a Mentor rendőrnapon azt mondta, fontos, hogy a bűnmegelőzéssel kapcsolatban a gyerekek tájékozódjanak. A Vécsey Károly Általános Iskola mellett a Mentor Alapítvány a Pitypang, a Bóbita és a Kincskereső Óvodában is megrendezte a preventív jellegű Mentor rendőrnapot.

M.E.