Megyei kézilabda kiválasztó - a legjobbak akár korosztályos válogatottak is lehetnek
Harsányi Gergő vagy éppen Bodó Richárd. Csak két játékos azok közül akik a megyéből indultak és a felnőtt válogatottnak a tagjai lettek. A héten 13-14 éves fiatalokat teszteltek a Kézilabda Szövetség szakemberei, a legjobbak pedig a területi válogatón folytathatják majd.
- Minden megyében különböző játékosokat látunk. Itt a technikai képzettség jó, fizikálisan van egy kis lemaradás. Rengeteg feladat és teszt vár ilyenkor a gyerekekre, és ezek alapján döntünk majd arról, kik kerülnek tovább – mondta Papp György MKSZ szakfelügyelő
Több mint ezer gyereket vizsgálnak az országban, és februárban történik majd egy keretszűkítés. Oda már csak a legjobb 60 gyereket hívják meg, és egy komoly terheléses vizsgálaton vesznek részt. Közülük kerülnek ki a korosztályos válogatottak. Fontos lenne, hogy a megyében megtartsák az értékeket.
- Óriási az edzők felelőssége, hiszen itt csiszolatlan gyémántokról van szó. Sajnos a megye nem nagyon tudja megtartani az értékeket, Cegléden, Mezőkövesden vagy éppen Szegeden van NB-I-es férfi klub. A szülők ezért sokszor úgy döntenek, hogy más csapatba igazolnak a gyerekek - mondta Rácz Sándor szakfelügyelő.

A Megyei Kézilabda Szövetség számára is fontos, hogy minél több fiatal szerepeljen a csapatokban, de generáció váltás zajlik játékvezetői téren is. Több képzés is indult a közelmúltban, melyek népszerűek.
- Magas az érdeklődés minden évben, de most a főleg a 14-21 éves korosztályt célozzuk meg a játékvezetői képzéssel, mert erre épül egy mentor program. Fesztivál jelleggel rendezik meg a kisiskolás bajnokságot, ahol az egyesületek maguk biztosítanak fiatal játékvezetőket - mondta Dr. Tordai Ilona a Megyei Kézilabda Szövetség vezetője.
Jellemző a megyei tehetségekre, hogy a tavalyi 5. korcsoportos diákolimpiai döntőben kilenc megyei kötődésű fiatal játszott. A Magyar Nemzeti Kézilabda Akadémia kötelékébe tartozik a válogatottak többsége, itt minden feltétel adott ahhoz, hogy a gyerekek fejlődjenek.
Dankó László


